Hirdetés

Adócsend

A Ponta-kormány adó- és gazdaságpolitikák terén kifejtett tevékenysége – finoman fogalmazva – köszönő viszonyban sincs azzal, amit májusi hatalomra kerülése előtt ígért a balliberális koalíció. Pontosabban a helyzet az, hogy jelenleg szinte semmit nem tudni a kabinet konkrét gazdasági-pénzügyi elképzeléseiről, miközben a korábbi tervek rendre kudarcba fulladtak vagy feledésbe merültek.

Rostás Szabolcs

2012. szeptember 19., 09:432012. szeptember 19., 09:43

Holott a kabinet tavasszal még nem kevesebbet tűzött ki célul, mint például a progresszív, háromkulcsos – nyolc, tizenkét és tizenhat százalékos – adó bevezetését, a társadalombiztosítási hozzájárulás ötszázalékos csökkentését vagy az alapélelmiszerek áfájának jelentős, 24-ről kilenc százalékra történő lefaragását. Ezek a tervek lufiként pukkadtak szét.

Olyannyira, hogy a miniszterelnök leszögezte: marad a 16 százalékos adókulcs, miközben új lehetőségeket kell keresni a költségvetési bevételek növelése érdekében, különben nem lehet fenntartani a kórházakat, iskolákat stb. Mármost itt van a kutya elásva. A pénzügyminisztérium államtitkára a napokban elkottyantotta, hogy a kormány meg kívánja reformálni az adórendszert, például többletadóval sújtaná az egynél több ingatlannal rendelkező polgárokat (beleértve az örökölt lakásokat), különadót vetne ki az úszómedence-tulajdonosokra, eközben adókedvezménnyel honorálná azokat, akik feljelentik adócsaló ismerősüket.

Talán mondani sem kell, hogy ez utóbbi elképzelés Romániában várhatóan megnövelné az önkéntes „pénzügyi besúgók” számát, az államkasszát azonban sokkal nem gyarapítaná. Hiszen ugyan honnan lenne bármelyikünknek információja arról, hogy a szomszéd teljesíti-e adókötelezettségét? Ponta rövid úton le is tolta szószátyár államtitkárát, hogy máskor ne nyilvánosan, hanem előbb a kabinetben ismertesse nagy ívű terveit. Ettől függetlenül még mindig csend övezi, hatalmon maradása esetén az USL pontosan milyen úton tervezi gyarapítani az állam bevételeit.

Pedig már a választások előtt hasznos lenne tudni, hogy mondjuk a korábban meglebegtetett, a magas közalkalmazotti bérekre és nyugdíjakra kivetendő szolidaritási, az energetikai és olajcégeket érintő különadóra, vagy a lakosság egészét érintő emelésre számítsunk-e.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés