2013. február 08., 09:452013. február 08., 09:45
Másfelől a mostani magyarellenes hecckampányban felsejlik az ország közigazgatási átszervezésének előkészülete is, amelynek lényege a Székelyföld bekerítése. Az örökös magyarveszély, a most teremtett hangulatelőzmény ugyanis bármikor sikerrel elővehető, és elő is veszik, ebben mindenki biztos lehet.
Meglepő azonban, hogy az RMDSZ csúcsvezetése egyelőre beéri folyosói gyorsreagálásokkal és blogbejegyzésekkel.
Kelemen Hunor szövetségi elnök és Borbély László politikai alelnök igyekeznek ugyan pontosítani, sőt a székelység jelképeinek használatát tekintve meglehetősen világosan is fogalmaznak, de egyelőre ama nyolcvannyolc százalékos többség birtokában sem látszik az a kokettálás a kormánykoalícióval, amely véget vetne ennek a magyarellenes gyalázatnak. Egyszerűbben: a szövetség csúcsvezetése ne csak a romániai magyar ellenzéket verje orrba, amikor emez számon kér, hanem a magyarellenes ricsajt is tegye a helyére.
Az pedig, hogy a zászlóháborúval ím, a Fidesz–KDNP is megtette a lépéseit az erdélyi kampányozás felé – tekintve, hogy a helyzet kapcsán a magyar külügy is megszólalt – megint egyfajta struccpolitika. Legyen világos: Székelyföld újabb ostroma láttán a magyar külügy aligha tehetett mást, hiszen minden ország mindenkori diplomáciája az adott politikai és kulturális nemzethez tartozók védelmére (is) hivatott. Biztosan hatásosabb, és a politikum által kikezdhetetlen lett volna, ha a székely zászlók magyarországi kitűzését mint az együttérzés és együvé tartozás megnyilvánulását a civil szféra kezdeményezi, de hát üsse kő. És az is legyen világos: a zászló mi vagyunk. Reményikkel szólva: keblünkről, középületeinkről beljebb vándorolva befogadták szíveink. Ki mindenünnen leszaggatná, jöjjön, és onnan tépje ki.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.