2012. július 24., 09:122012. július 24., 09:12
Furcsa próbálkozásnak tűnhet néhány nap alatt mindent kibeszélni, kiindulva a legfrissebb, sorsunkra közvetlenül kiható történésekből, és eljutva egészen az immár évtizedek óta megoldatlan problémákig. Ki bírja ezt ilyen rövid idő alatt megemészteni?! Kezdve a feszült romániai politikai helyzettel, a könnyített honosítás adta jogokkal és kötelezettségekkel, a magyar felsőoktatás, a szórvány, vagy a magyar egyházi közvagyon jövőjével, hogy aztán terítékre kerüljön a gazdasági válság, a turizmusfejlesztés, a népszámlálás, az uniós támogatási lehetőségek, az egységes nemzetpolitika vagy az autonómia kérdése, Verespatak, MOGYE, Mikó-ügy… Mindez néhány nap alatt egy helyen, ott, ahol emellett számos bemutató, előadás, kiállítás, műhelymunka, játék és persze rengeteg sör, koncert és reggelig tartó buli is várja a vakmerő táborlakókat.
Nos, a kétkedőknek immár több tízezren üzenik: végig lehet, sőt kell csinálni a 23. Tusványost is. Mert ami a grillsütők füstjében, a fülledt vagy éppen viharverte sör- és borsátrakban történik, több mint egyszerű találkozás. Bő két évtizede ugyanis néhányan egy olyan biztos pontot rajzoltak Erdély térképére, amely hamar az összetartozás jelképévé vált, és ahonnan nézve minden egyszerűbbnek tűnik.
Mert a haverok bulisabbak, a barátnők megértőbbek és a politikusoknak is ember formájuk van. És ami a legfontosabb: mert ügyes-bajos dolgaink, közös problémáink, kudarcaink nyugodt szívvel kibeszélhetők egy olyan közegben, amelynek egészséges közvetlenségéből bátran erőt lehet meríteni a felőrlő mindennapokra. Nem véletlen, hogy számunkra most ez a pont a világ közepe.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.