Hirdetés

A világ végéről

Majdnem a világ végére mentek a bíborosok az új pápáért – tréfálkozott Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires érseke, azaz immár I. Ferenc pápa, és kijelentésével rá is tapintott a döntés lényegére.

Balogh Levente

2013. március 15., 09:362013. március 15., 09:36

A választás eredménye ugyanis szimbolikus: azt jelzi, a római katolikus egyház szembenézett azzal a ténnyel, hogy miközben Európában egyrészt a szekularizmus terjedése, másrészt az egyházon belüli problémák miatt teret veszít, a világ többi részén egyre népszerűbb. Súlypont-áthelyeződés következett be: a masszívan és ragaszkodóan katolikus Dél-Amerikából választottak – igaz, olasz származású – pápát, minden bizonnyal azért, mert azt várják tőle, hogy sikerül az egész világegyházat – kiemelten pedig annak európai részét – megújítania, ismét vonzóvá tennie a hívek számára.

A megújítást természetesen nem úgy kell érteni, hogy egy év múlva a Vatikán lesz az abortusz vagy a melegházasság zászlóvivője. A katolikus egyház nem liberális klub. Aki tanulmányozza az új pápa életútját és gondolkodásmódját, illetve ezen témákkal kapcsolatos véleményét, azt láhatja, hogy kimondottan konzervatív – azaz az egyház tanításával megegyező – nézeteket vall. Hogy ez néha nem mindenben egyezik meg még a hívek egy részének gondolkodásával, az más kérdés. (A papok házasságának lehetővé tétele például olyan téma, amin talán érdekes és érdemes volna elgondolkodni az egyház és a papi pálya vonzóbbá tétele érdekében.) Ferenc pápa mégis az egyház megújítójaként vonulhat be a történelembe. (Már ha előre haladott kora miatt nem „átmeneti” pápaként tekintünk rá.)

Jezsuitaként tanult, intelligens, a világ dolgaival tisztában levő ember, aki a szó szoros értelmében hívei között élt, és a pápaság történetében új kezdetet jelző névválasztása, valamint eddigi magatartása is jelzi, hogy – Assisi Szent Ferenchez hasonlóan – ő is elkötelezett a kirívó, durva egyenlőtlenségek felszámolása, a szegények életének jobbá tétele mellett.

Márpedig ha politikus pápaként is továbbviszi ezt a gyakorlatot, és az egyházon belüli visszaélések ellen is fellép, akkor a világ végéről érkezett egyházfő valóban esélyes lehet arra, hogy ha nem is a világ közepévé, de mindenképpen emberközelibbé tegye az egyházat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés