Hirdetés

A tiszta választásokért

Szeretem, amikor a becsületes emberek becsületes dolgokért emelik fel a szavukat. Például azok az ifjú politikuspalánták, akik fontosnak látták, hogy itt, Váradon hívják fel az emberek figyelmét a választások tisztaságának fontosságára.

Nagy Orsolya

2011. december 07., 08:422011. december 07., 08:42

 A liberális párt ifjúsági szervezetének jutott eszébe a kampányidőszak előtti kampány aranyos formája: mint közleményekből kiderül, tegnap egyetemistáknak osztogatták szórólapjaikat, amelyen azt hirdetik, hogy ők márpedig „nem adják el a szavazatukat”. Ők, vagyis kik? Az egyetemisták? Vagy az ifjú liberálisok? Kicsit csavaros logikája van ennek az akciónak. Főképp, ha a kampány szlogenjeit is jobban megnézzük: kedves és igaz dolgokat írnak az ifjoncok, olyasmit, hogy Romániának tiszta választásokra van szüksége, meg hogy a szavazatvásárlás bűncselekmény. „Csakis én dönthetem el, kire szavazok!” – hangzik zengzetes mottójuk. Hát kedves gyerekek, nekem nagyon úgy tűnik, ti már el is döntöttétek – persze nem feltételezem, hogy valaki más döntötte el helyettetek, belépjetek-e ebbe a szervezetbe, de nem hinném, hogy bármilyen esély van rá, hogy az anyapárton kívül máshová nyomjátok azt a pöcsétet, ha eljön az ideje.

A kampány üzenete, ha nem lett volna mostanáig világos, az akció honlapján felsorolt érvek között az utolsóban meztelenedik le teljesen. Kiderül, hogy csakis a nagyobbik kormánypárt szokott mutyizni, és csakis ő tehet arról is, hogy Romániában olyan kevés EU-s pénzt sikerül felhasználni. Így, szépen, pártnévvel, mindennel. Csak hogy a napnál is világosabb legyen, hogy véletlenül sem összevissza vagdalkoznak, hanem egy a céljuk: megmutatni, ők milyen tisztességesek, a legnagyobb politikai rivális pedig mennyire nem.

Nos, kedves fiatalok, nem vagyok teljesen meggyőződve róla, hogy akciótok sikerrel jár. Vajon az a fiatal, aki kampányotok által meggyőzve pártotokra nyomja majd a pecsétet, saját maga döntötte-e el, kire szavaz? Természetesen igen, de azért a közbenjárás megvolt, nehogy hiba essék. Persze az is lehet, hogy nem mindenkit győz meg a szórólap, javasolnám hát, hogy mindegyikhez csatoljatok legalább egy tízlejest a kispénzű egyetemistáknak, vagy adjatok mellé egy tál paszulylevest kolbásszal, csak hogy a választási vesztegetés elleni kampányotok biztos sikerrel járjon.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés