Páva Adorján

2018. február 13., 23:07

A sport veresége

Sportellenes időket élünk: Románia európai szinten utolsó helyen áll a rendszeres testmozgást végzők tekintetében, sőt a lakosság egyre inkább ellenzi azt is, hogy az önkormányzatok közpénzeket költsenek a versenysport támogatására, infrastrukturális beruházások megvalósítására.

Nem csináljuk, mert kinek van ideje rá, így pedig kit érdekel, hogy a legjobbjaink mire képesek másokkal szemben, hiszen ennél sokkal fontosabb problémáink is vannak – nagyjából így foglalható össze a mai világunkra egyre inkább jellemző élet- és gondolkodásmódbeli hozzáállás.

Az elmúlt időszakban számos nagy múlttal rendelkező, jelentős eredményeket felmutató, népszerű erdélyi sportklub tűnt el a süllyesztőben, és ez az év is gyászosan indult: megszűnt a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata, szétszéledt a Székelyudvarhelyi Kézilabda Club, Marosvásárhelyen pedig végítéletére vár az ASA fociegyüttese, és a férfi kosárlabdacsapat is a szakadék szélén áll. Az SZKC-nak főtámogatója halála jelentette a vesztét, a tragédia következtében pedig abba a helyzetbe került a nemrég európai trófeát ünneplő udvarhelyi kézilabda, mint amilyenben megannyi sportág és klub kínlódik: a település önkormányzatától remél segítséget. Azonban egyre több példa bizonyítja, hogy a mentőöv nem érkezik.

Egyrészt azért, mert az elmúlt években az átláthatatlan törvényi háttér okozta káoszban sok bűnvádi eljárást eredményezett a sportcsapatok közpénzből történő finanszírozása, ami alaposan elriasztotta a helyi tanácsosokat, polgármestereket, a félelem pedig a tavalyi jogszabálytisztázás után is megmaradt. Másrészt a kormány idén bevezetett adóügyi intézkedései országos összevetésben mintegy 13 milliárd lejt lefaragtak az önkormányzatok költségvetéséből, így sok helyen a fizetések folyósítása, az alapvető közszolgáltatá­sok biztosítása is veszélybe került. Harmadrészt pedig egyre erősebb azoknak a hangja, akik inkább jobb kórházakat, utakat akarnak, mintsem sportberuházásokat.

Ezt bizonyítja az a felmérés is, amelyet Sepsiszentgyörgyön végeztek a lakosság körében. Abban a városban, ahol fénykorát éli a sport: a futballcsapat történelmi élvonalbeli szereplésnek örvend, a női kosárlabdacsapat bajnoki címvédőként modern sportcsarnokban, a tavaly átadott Sepsi Arénában fogadja ellenfeleit, a napokban pedig egy sátorborítású műjégpályát is átadtak.

Ezek a mai igények, amelyek – nincs mit szépíteni: egy elkényelmesedett, lehangolt társadalom tünetei. A tömeg- és versenysport ugyanis nem felesleges luxuscikk, hanem alapvető szükséglet, ám sajnos még nagyon távol állunk attól, hogy ezt fel is fogjuk. A közpolitika feladata lenne, hogy rávezessen erre, ám jól tudjuk, hogy a „nevelők” világa még a tanítványokénál is betegesebb. Ilyen körülmények között pedig nagyon nehéz meggyógyulni, győzni.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Balogh Levente 2019. május 10., péntek

Történelmi mosolydiplomácia

Történelmi jelentőségű eseményként harangozták be a csütörtöki nagyszebeni informális európai uniós csúcsot, amelyen az EU jövőjéről határoznak a résztvevő állam- és kormányfők.

Makkay József 2019. május 09., csütörtök

Orbán Viktor Erdélyben

Orbán Viktor magyar miniszterelnök erdélyi látogatása éppen olyan természetes dolog kéne hogy legyen, mintha valaki felkerekedik, és meglátogatja a szomszédos országban élő ismerőseit vagy rokonait. De ezt sokan mégsem így gondolják.

Balogh Levente 2019. május 07., kedd

Verespataki aranylázálom

Több mint másfél évtizede tart a verespataki aranybányanyitást övező konfliktus, amelynek kimenetele még mindig teljesen bizonytalan, ugyanakkor a jelenség ismét csak rávilágít a román kormányok és illetékes hatóságok tehetetlenségére és jövőkép-nélküliségére.

Kiss Judit 2019. május 06., hétfő

Egy ötlet mint öngól

Senki nem vitathatja, hogy a romániai magyar diákoknak joguk lenne ahhoz, hogy épp annyi eséllyel induljanak a nagybetűs Életbe, és úgy érvényesüljenek a hazai társadalomban, mint többségi társaik.

Balogh Levente 2019. május 03., péntek

Gyümölcsöző magyargyűlölet

Nagy meglepetést nem jelent, ugyanakkor nagyon élethű képet fest a romániai valóságról a legfrissebb közvélemény-kutatás, amely a pártok népszerűségét vizsgálta.

Makkay József 2019. május 02., csütörtök

A minden határt túllépő temetőgyalázás

Már szinte meg sem lepődik az ember, amikor a magyarellenes megnyilvánulások hosszú sorában ezúttal magyar temetőgyalázást követ el a román hatalom a Bákó megyei Dormánfalva önkormányzata révén.

Balogh Levente 2019. április 26., péntek

Románia, káoszország

A román belpolitikai életben ma már egyetlen, biztosnak nevezhető elem van: a mindent egyre jobban eluraló káosz.

Pataky István 2019. április 24., szerda

Biztos-e Johannis győzelme?

Laza cicázásnak számít a politikai küzdelem szereplői számára az európai parlamenti választásokat megelőző kampány a Cotroceni-palotáért folytatott meccshez képest, pedig egyelőre csak egyetlen olyan jelöltet ismerünk, aki nyilvánosan bejelentette indulási szándékát az államfői pozícióért.

Balogh Levente 2019. április 19., péntek

A Notre-Dame és a feltámadás

Azt mondják, rendszerint mindenki emlékszik arra, éppen hol volt, és mivel foglalkozott, amikor valamilyen világrengető jelentőségű esemény – például a Kennedy-gyilkosság vagy a 9/11-es terrortámadás – történt.

Kiss Judit 2019. április 17., szerda

Szemetelők és bizakodók

Úgy tűnik, mintha az igazi, napsütéses tavasz érkeztével egyre többeket kezdene zavarni a természetben és a lakott területeken is szétterjedő szemét.

Vélemény
Balogh Levente: Történelmi mosolydiplomácia

Történelmi jelentőségű eseményként harangozták be a csütörtöki nagyszebeni informális ...

Makkay József: Orbán Viktor Erdélyben

Orbán Viktor magyar miniszterelnök erdélyi látogatása éppen olyan természetes dolog kéne hogy ...

Balogh Levente: Verespataki aranylázálom

Több mint másfél évtizede tart a verespataki aranybányanyitást övező konfliktus, amelynek kimenetele még ...