Hirdetés

A sok beszéd meg a szegénység

JEGYZET – Módosítanunk kell a népdal szövegén, mivel áradás van ugyan a javából, de nem a tavaszi szél korbácsolta fel a vizeket, hanem az őszi elnökválasztást előrejelző nyárvégi szél miatt duzzadhattak meg a beszédfolyamok. 

Molnár Judit

2014. szeptember 02., 19:342014. szeptember 02., 19:34

S most egyre zavarosabban hömpölyögnek, valami sosem hallott logika partjai között: minél több szó van egy mondatban, annál kevésbé lehet érteni, miről is van szó. A prímet – ahogy az illik – a miniszterelnök viszi: ahogy meglát valahol egy mikrofont, afféle pavlovi reflexszel megindul a szózuhataga. És mondja, mondja, időnként mosolyog, máskor komolykodik, de a szavaknak semmi értelme. Mintha az első osztály végén járó gyermek volna, aki már ismeri a betűket külön-külön, de az összeolvasással még baj van.

Makacsul ismételgeti például, hogy az Unióban nálunk a legmagasabb a gazdasági fejlődési ráta, holott a többi állam tudja rólunk, hogy technikai recesszióba léptünk. Már egyszer megtörtént, hogy Európa kistigrisének nevezte az országot, aminek a termelési mutatóin – szépen szólva – rajta ül a béka. Olyan autósztrádákat emleget, amelyek legfeljebb őkelme és néhány fegyvertársa álmaiban léteznek, a jólétet bizonyítandó pedig még külföldi befektetőket is képes sorolni anélkül, hogy előzőleg szólt volna nekik, hogy szóba kerülnek majd.

És ha a főnök ilyen áradó szavú, mondatainak zavaros hullámait igyekeznek utánozni az általa irányított kormánytagok is. Nem mindeniknek sikerül elsőre, de például a munkaügyekért felelős hölgy egészen jól szörfözik a tartalmatlan ígéretek habjain. Mondja, mondja ő is a magáét, de látszik, hogy nem igazán tudja, miről is beszél. Belegabalyodik a több ezer nyugdíjasnak és kismamának szánt engedménybe, fennen hangoztatva, hogy ezzel megtörténik a szociális igazságszolgáltatás, holott egyáltalán nem a nyugdíjasok vagy a csecsemőjüket szoptató anyukák hibáztak, hanem olyan hivatalnokok, akik egyáltalán nem szakértelmük miatt kerültek oda, ahol üldögélnek.

Az agráriumért felelős fiatal miniszter is szeret jó sokat és időnként jó nagy számokat mondani, ráadásul olyan komoly arccal teszi, hogy inkább sajnálni lehet a nyilvánvaló csúsztatások miatt. Csak azt nem tudom, hogy az őszi elnökválasztás után marad-e még legalább annyi szusz ebben a kormányban, hogy felocsúdva a szavak árvizének áldatlan hatásából rádöbbenjenek a régi igazságra, hogy a sok beszéd csak szegénységet hoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés