A pápa csíksomlyói „jelenése”

Ferenc pápa ilyen körülmények között tesz történelmi jelentőségű látogatást Erdélyben, a csíksomlyói Mária-kegyhelyen, a székelyföldi római katolikusoknak évszázadokon keresztül túlélő erőt adó szellemi-lelki központban.

Krisztus földi helytartója várhatóan több százezer hívőt, tiszteletadót vonz június elsején a csíksomlyói Nyeregbe, és bizonyossággal állítható, hogy az apostoli út székelyföldi állomása minden résztvevő számára életre szóló élményt nyújt – már csak ezért is vitathatatlan a látogatás jelentősége. No, meg az is tény, hogy a magyarországi közméltóságokon kívül ilyen magas rangú külföldi vendég nemigen fordul meg Erdélyben, ezért érthetetlen azok nyammogása, akik mindenáron súlytalanítani próbálják a szentatya látogatását. A „hitetlenek” leginkább azzal érvelnek, hogy a vizit szimbolikus jelentőségű, csupán a pápai küldetés megnyilvánulása, és nem a vendéglátók érdekeit szolgálja.

Azonban a mesterkélt, „csak azért is belerondítok” típusú hozzáállás több sebből is vérzik. Egyrészt mi a baj a jelképes megnyilvánulásokkal? Az elmúlt évtizedekben bőven megtapasztalhattuk, mekkora erőt tud adni a hit szimbolikája, de a mai világban problémákkal küszködők számára is pszichológiai alaptétel, hogy a kiutat csakis kellő akaraterővel lehet megtalálni, hinni kell a cél elérésében. Tény, hogy Ferenc pápa látogatásával nem oldódnak meg egy csettintésre a katolikus egyház restitúciós és iskolaügyei, nem gyógyulnak be azonnal az erdélyi magyar kisebbség fájó sebei, de mégis: miért kell bagatellizálni egy olyan példátlan eseményt, amely egyértelműen elősegítheti a javulást?

Közismert, hogy a Vatikán sokat veszített politikai súlyából a történelem folyamán, de az elmúlt évtizedekben is: úgy tartják, a 2014-ben szentté avatott II. János Pál pápa világpolitikai szerepe egyre inkább háttérbe szorult az európai kommunista rezsimek összeomlása után. Ezzel együtt nem szabad elfelejteni, mekkora erőt adott a közép-kelet-európaiaknak „Ne féljetek!” mottójú látogatásai alkalmával. Ugyanakkor az is emlékezetes, mekkora csalódást jelentett, amikor a húsz évvel ezelőtti romániai útja során nem kereste fel erdélyi magyar katolikus híveit.

Akkor a román politika „erősebbnek” bizonyult: a szentatya tekintettel volt a Ceaușescu-diktatúra ideje alatt felkorbácsolt felekezeti, illetve etnikai feszültségekre, és vizitjét az ortodox egyházzal való megbékélésnek rendelte alá, „cserben hagyva” romániai magyar híveit. De ha akkor politikai nyomásgyakorlásra maradt el az erdélyi vizit, akkor a mostani látogatás nem az erdélyi magyar katolikus egyházi vezetők, illetve a szentszéki diplomácia úgymond politikai sikere is? És azt se feledjük, hogy Ferenc pápa éveken keresztül „lebegtetett” romániai útja kapcsán a gyulafehérvári főegyházmegye már 2017-ben leszögezte: akkor válik lehetővé a szentatya romániai látogatása, ha Bukarest biztosítja, hogy a hívek gyakorolhassák az alkotmányos kisebbségi és felekezeti jogaikat.

Utóbbi „feltétel” teljesülése csak a május 31. és június 2. között esedékes romániai vendégeskedés után válik el, de Ferenc pápa csíksomlyói „jelenése” önmagában akkora szellemi-lelki erő- és örömforrást biztosít közösségünknek, hogy már csak ezzel rengeteget nyerünk. Nagy hiba ugyanis jelentéktelennek nyilvánítani a látogatás pasztorális jellegét, hiszen hívek százezreinek ad eddig soha meg nem tapasztalt élményt, kiengesztelést, hitet és reményt. És mindezt egy olyan közösség tagjaként élhetjük meg – vallási hovatartozástól függetlenül –, amely bár nem szegény és elesett a világ számos üldözött népéhez viszonyítva, de nagy szüksége van bármiféle támaszra, elismerésre, bátorításra. Egyházi és világi színtéren, szimbolikusan és politikai vonalon egyaránt.