Hirdetés

A közember kormányfő

Még júliusban történt, hogy egyszer a péntek esti repülőgéppel jöttem Bukarestből Kolozsvárra. Már az autóbuszban álldogáltam, mely az otopeni-i repülőtéren a kiléptetőkaputól a repülőgépig szállítja az utasokat, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy tőlem mintegy két méterre a miniszterelnök kapaszkodik a rúdban.

Gazda Árpád

2011. december 29., 09:292011. december 29., 09:29

Látszólag egyedül volt, sem biztonságiakat, sem személyi titkárt nem sikerült felfedeznem a körében. Meglepetésemre a repülőgépbe sem az üzleti osztályra, hanem a gép hátsó felébe szállt fel. Két sorral a hátam mögött utazott az ablak melletti széken,  egész úton iratokat lapozott, olvasott. A kolozsvári leszállásig senki nem szólította meg. Még lelkiismeret-furdalást is éreztem amiatt, hogy talán illett volna legalább köszönni neki, és ha nem is újságíróként, egyszerű polgárként meg lehetett volna kísérelni valamiféle beszélgetést.

Később azon is eltűnődtem, jó-e, ha az ország kormányának a feje ennyire nem tűnik ki az utazóközönségből. Gondoltam is, hogy írok egy glosszát, de az idő elsodorta a témát, mások adódtak helyette. A kép a kormányfő apjának a halála kapcsán jutott ismét eszembe. Valami nehezen megfogható méltóságot jelez az a tény, hogy a lapok, televíziók csak annyit tudtak idézni a megárvult miniszterelnöktől: „vigyázzanak a szüleikre!”. A kijelentésben biztosan nincsen póz, politikai számítás. Az is feltűnt, hogy Ioan Bocot nem a püspök, az érsek temeti, hanem a falu lelkésze.

Pedig biztosan voltak, akik e szertartással szerettek volna helyezkedni. Ha belegondolunk, az is feltűnhet, hogy jószerével semmit nem tudunk a miniszterelnök családjáról. Nem pózol a feleség, nem látszanak a gyermekek. A kétkezi munkásként dolgozó édesapa alakja is jószerével csak most, a halálakor került a sajtó látókörébe. Sokat írtunk már arról, hogy Emil Boc nem karizmatikus személyiség, hogy még a személyiségi jegyei is alig érzékelhetők, hogy beszédének nincsen meggyőzőereje, hogy nem eléggé kreatív,  nincsenek megoldásai a nehéz gazdasági helyzetre.

E negatívumok mellett azonban az is megmutatkozik, hogy a csupán elemi iskolát végzett szülei jól megalapozták a neveltetését. Emil Boc nem mutatja annak a jeleit, hogy megszédítette volna a hatalom. Ez pedig mindenképpen értékelendő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés