Hirdetés
Molnár Judit

Molnár Judit

A kotta titka

2017. augusztus 06., 21:352017. augusztus 06., 21:35

2017. augusztus 20., 13:102017. augusztus 20., 13:10

Elég komolyan megkavarta a közbeszédet a tanügyminiszter hajmeresztő ötlete, a torna- és az osztályfőnöki órákon használatos tankönyvek bevezetése.

Sokan elmondták erről a véleményüket, de egy olyat se olvastam, aki helyeselte volna, hogy csakis tankönyvvel a kezében sikerülhet a gyereknek a bukfenc, a bakugrás, a labdajátékok valamelyike, a szertorna és nem is sorolom. Egyedül talán a hosszútávfutás közben lehetne haszonnal forgatni egy könyvet, de akkor sem a felhasznált lábak egymásutániságának módszertanát, hanem talán épp a hosszútávfutó magányosságáról szóló világhírű regényt.

Ez persze ugyanolyan eszement ötlet, mint maga a tankönyv, idevágóan csak még annyit mondanék, hogy a miniszterelnök próbálta legihletettebben menteni a menthetőt, mondván, hogy csapatának tagja csak viccelt. Úgy gondolom, a téma ezzel ki is merült, ám a másik oldalról, arról a nagyon sok tanerőről, akik egyszerűen nem tudnak létezni tankönyv nélkül, nem esett szó. Nem a tudásukat kérdőjelezem meg, hanem bátorságukat az önálló gondolkodásra.

Elsősorban a humán tárgyak előadóira gondolok, mert például egy versről majdnem annyi vélemény születhet, ahányan elolvassák. Sem a 2 × 2 „igaza”, sem a fizikai és kémiai képleteké nem vitatható, úgyhogy térjünk vissza a „művészkedésekhez”: zenei párhuzammal élve a kizárólag kottából muzsikáláshoz. Tudom, a kotta elsősorban biztonságot ad, s előfordul, hogy bele se néznek, na de manapság, amikor olyan könnyű a később plágiummá dagadó lekoppintás, nagyon sokat számít a tanári példa. Vagyis ha magyarázat közben folyton a könyvbe pislog, akkor miért várja el, illetve sokan meg is követelik: feleléskor a gyerek mindent úgy fújjon, mint egy eminens papagáj?!

És mi lesz a gyerek kreativitásával, ha a tanerő a sajátjának mondott, de tankönyvből kimásolt szövegértelmezést magoltat be, s ha a gyermeknek esetleg önálló véleménye is volna a versről vagy más szövegről, rögtön rászól, az nem úgy van a tankönyvben?! Annak a gondolkodni kezdő gyermeknek egy-egy ilyen „jó” tanerő örök életre képes elvenni a kedvét az olvasástól, tanulástól, érdeklődéstől, és besorolódik a tankönyvet füzetbe átmásoló stréberek nyájába.

Osztályfőnökként pedig az egyik legfontosabb és legkevésbé „lekottázható” feladat az empátia és a gyors problémamegoldás. Arra vagy van valakinek hajlama, vagy nincs. Mert a kotta sok mindenben segít, de ha se hang, se kottaolvasási gyakorlat, akkor énekes sem lesz abból soha az életben!

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Melyik Nicușor Dan és Románia igazi arca?

Furcsa kétarcúságról tett tanúbizonyságot Nicușor Dan: először a normalitás ritka megnyilvánulásaként beismerte, hogy Románia még mindig korrupt – hogy aztán ugyanaznap a hagymázas nemzeti mitológia jegyében egy potenciális háborús bűnöst tüntessen ki.

Makkay József

Makkay József

Dilettantizmus magas fokon: Parajdtól Dél-Romániáig ugyanaz a forgatókönyv

A román állami intézmények működésébe mintha eleve bele lenne kódolva a dilettantizmus és a hibás döntések sorozata, amely időről időre hatalmas károkat okoz, miközben a felelősök elszámoltatása elmarad.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ukrajna és Európa drámai békedilemmája

Drámai ellentmondást kell feldolgozniuk az ukránoknak: miközben úgy tűnik, minden eddiginél közelebb kerülhet a fegyverszünet, azzal is meg kell barátkozniuk, hogy annak áraként biztosan le kell mondaniuk a korábbi területeik egy részéről.

Balogh Levente

Balogh Levente

Románia, a fordított Robin Hood

Ha tényleg megvalósul Ilie Bolojan felvetése, nem lesz túlzás kijelenteni, hogy a költségvetési hiányt lefaragni próbáló román állam amolyan fordított Robin Hoodként viselkedik: elvenné az egyszerű polgárok pénzét, hogy aztán jól megtartsa saját magának.

Balogh Levente

Balogh Levente

Kisebb parlament mellé nagyobb helyi autonómiát!

Régi, évek óta nagy kedvvel rágcsált gumicsont került elő ismét a költségvetési hiány lefaragásához szükséges kiadáscsökkentési javaslatok között az elmúlt hetekben: a parlament létszámának csökkentése.

Makkay József

Makkay József

Kiskapuk országa: Románia harca az adócsalás ellen

Románia lakossága és politikai elitje nem szabálykövető társadalmat alkot: az emberek többsége keresi a kiskapukat. Az adócsalás felismerésében és a helyzet orvoslásában rejlik, miként lehet az ország gazdaságát megmenteni az összeomlástól.

Páva Adorján

Páva Adorján

Ki merészel még röhögni azon, hogy az asszony verve jó?!

Talán ezen már az asszonyt, gyereket néha-néha jól elnáspángoló, gyepáló, agyabugyáló, puháló, döhölő „tisztességes” erdélyi magyar emberek sem röhögnek egy jót a kocsmában: tizenöt késszúrás a közös kisgyermeket karjaiban tartó fiatalasszonynak.

Hirdetés