A kiszámíthatatlanság bizonyossága

Az elmúlt időszakban több külföldi befektető jelentette be, hogy bezárja Erdélyben működő gyárát, és a termelést máshová költözteti – ám nem az ország másik vidékére, hanem külföldre. Egyebek mellett így döntött temesvári termelőüzeme kapcsán az édességipari óriás, a Nestlé, Lugoson a Rieker cipőgyár, Aradon pedig az amerikai HanesBrands fehérneműgyártó, a bezárások nyomán több mint kétezer alkalmazott vált munkanélkülivé. Persze nem érdemes krokodilkönnyeket ejteni az olyan munkáltatóért – és ebbe a kategóriába esik az amerikai társaság –, amelyik Vietnámba helyezi át a termelést, hiszen ott a romániainál is olcsóbb munkaerőhöz jut. Ha az a cél, hogy a hazai gazdaság fejlettsége belátható időn belül beérje a nyugat-európai országok színvonalát, akkor a munkáltatóknak – legyenek azok romániaiak vagy külföldiek – a bérkínálat terén is egyre inkább fel kell zárkózniuk a nyugati szinthez, hiszen ha minimálbéren akarják foglalkoztatni a hazai munkavállalót, akkor ugyanilyen mértékben fog elvándorolni a munkaerő Romániából, mint az elmúlt évtizedben. A politikai mozgatórugón kívül többek között ezt az elvet szolgálja, hogy a jelenlegi balliberális kormány előszeretettel emeli a minimálbért, ami nem lenne baj, viszont ezzel a gyakorlattal az a baj, hogy mesterséges módon történik, nem veszi figyelembe a reálgazdasági viszonyokat, mindazonáltal nem igyekszik kompenzálni ezt a lépést befektetőbarát környezet megteremtésével.

De tévedés ne essék, a romániai vállalkozói-befektetői szféra szereplői elsősorban nem a minimálbér növekedése miatt elégedetlenek, és keresnek maguknak megfelelőbb helyszínt a kibontakozásra. Elvégre az Erdélyben működő üzemek (köztük a frissen bezárásra ítéltek) jelentős része amúgy is magasabb fizetést biztosít alkalmazottainak a minimálbérnél, ellenkező esetben elveszítené őket, a hazai munkaerőválság közepette pedig nehezen talál újat. A probléma gyökere a kormány kapkodó, kiszámíthatatlan gazdaság- és pénzügyi politikájában keresendő, amelynek során követhetetlen gyorsasággal változnak a gazdasági és pénzügyi életet alapvetően befolyásoló jogszabályok, mindezt pedig tetézi az infrastruktúra akut hiánya, az e téren végrehajtott fejlesztések lassú üteme. Az idei költségvetés elhúzódó elfogadása eklatáns példa arra, hogy a jelenlegi hatalom mennyire dilettáns módon viszonyul a kérdéshez, mennyire nem látja be, hogy az üzleti életben mekkora jelentősége van a kiszámíthatóságnak. Azon túlmenően, hogy a büdzsé kidolgozása és megszavazása több hónapot csúszott, a költségvetési csomag parlamenti elfogadása után is maradt megannyi kérdőjel – lám, többek között a kapzsisági illetékről és egyéb különadóról szóló kormányrendelet sorsát illetően folyik a vita a koalícióban –, ami teljesen elbizonytalanítja a gazdasági-pénzügyi élet szereplőit. Ráadásul a költségvetés amúgy is több sebből vérzik, legfőbb baja éppen az, hogy ingoványos talajra építették, a kormány olyan mértékű gazdasági növekedéssel, akkora bevételekkel számol, amely – s ebben a szakértők és a nemzetközi pénzügyi szervezetek is egyetértenek – már elrugaszkodásnak számít a valóságtól. És arról még nem is beszéltünk, hogy a balliberális hatalommal szemben álló jobbközép államfő várhatóan megtorpedózza a büdzsét, így az abban rögzített intézkedések gyakorlatba ültetése tovább várat magára.

Lám, a globális gazdasági válságot jósoló előrejelzéseken túlmenően még a román kormány is hozzájárul ahhoz, hogy egy esetleges krízis még nagyobbat üssön az országon. Ezek után felmerül az is: hol éri meg az RMDSZ-nek megszavazni ennek az elhibázott gazdaságpolitikát folytató kormánynak a pénzügyi bűvészmutatványhoz hasonlítható, az önkormányzati vezetők által teljesíthetetlen ígéretek halmazának tartott büdzséjét. Mivel semmi garancia nincs arra, hogy a beígért költségvetési tételeket valóban arra fordítják, amire elkülönítették (lásd az autópálya-építés örökzöld kálváriáját), fennáll a veszélye, hogy a költségvetés támogatásának nagyobb lesz az ára, mint a remélt hozadéka.