2012. június 05., 09:382012. június 05., 09:38
Most azonban olyan abszurd dolog történt, hogy akár a szándékosság lehetőségét is fontolóra veszem. A választási kampány utolsó hetére úgy készültem, mintha legalábbis a jégkorszak állna be meghatározott időre, mert tudtam, hogy annyi lesz a munkám, hogy ki se látszom.
A hűtőmet megtömtem, a futócipőimet elővettem. Eszembe sem jutott, hogy munkám megnehezítéséért azok esküdnek majd össze ellenem, amiket én mindeddig csak élettelen tárgynak tartottam: az általam elérhető és használható számítógépek.
Tudvalevő, hogy általában három gépen is dolgozom, attól függően, hogy a városnak épp melyik sarkában van dolgom. Megesett már, hogy egyik-másik egyszer csak beadta az unalmast, de hogy egy héten belül mindhárom, az még soha. Tegyük hozzá, nem mindhárom akkor adta fel, amikor én dolgoztam rajta – az otthoni gép amortizálásában a férj vette ki inkább a részét. A gépek persze nemcsak nagyvonalakban számolták ki azt az időszakot, amikor a legnagyobb szükségem lesz rájuk, hanem percre pontosan. Az első akkor nem akart többé elindulni, amikor egyik eseményről a másikra sietve épp, másfél–két órám lett volna egy sürgős anyagot leadni. A másik félórával határidő előtt dobta be a törölközőt, amikor a cikkem nagy részét már megírtam – nem volt kevés. A harmadik stílszerűen az utolsó kampányhét kezdete előtti vasárnap este – csak hogy el ne felejtsem, ki a főnök.
Nem tudom, a szép szó mennyivel számít többet, mint egy újrainstallálás, de most már megígérem, erre is odafigyelek. Ha valakivel, a számítógéppel nem jó rosszban lenni – ezt most tényleg megtanultam.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok