A Fogarasföldtől a Székelyföldig

Az eseményen – amelyen részt vett Corina Crețu régiófejlesztésért felelős uniós biztos is – bemutatták a Kolozsvár, Nagyvárad, Arad és Temesvár elöljárói által létrehozott Nyugati Szövetség inspirálta mikrorégió fenntartható fejlesztési tervét, ami a két megyébe szétszórt harminchárom település közös infrastrukturális fejlesztési projektjeit tartalmazza. Többek között a Brassó megyei Mundra és a Szeben megyei Sellenberk között közösen megpályázandó, uniós forrásokból megépíteni kívánt gyorsforgalmi útét.

A hír kapcsán a román sajtó nem kezdett el vészharangokat kongatni, nem töltötték meg a lapokat a román haza egységéért aggódó egzaltált hangvételű publicisztikák, és egyetlen nemzetféltő sem követelte őrjöngve az ötletgazdák bíróság elé állítását. Sőt Victor Ponta volt miniszterelnök Pro Románia nevű pártja egyenesen üdvözölte a kezdeményezést.

Ehhez képest azt követően, hogy a három székelyföldi megye vezetői együttműködésről szóló megállapodást írtak alá a német többségű olaszországi autonóm tartomány, Dél-Tirol illetékeseivel, illetve hogy az RMDSZ kongresszusán ismét fölmerült az autonómia témája, a román sajtóban ismét csak szeparatizmussal vádolták meg a magyarokat. És elővették a történelemként tanított mitológiát, miszerint a románok már kétezer éve Erdélyben vannak. Sőt megint előkerült a magyargyűlölők kedvenc rablómeséje is arról, hogy a Székelyföld autonómiája egyrészt kommunista találmány – hiszen Sztálin kényszerítette rá Romániára –, másrészt ennek nyomán, a haladó moszkvai hagyományokat folytatva, ma Oroszország nyugatellenes hibridháborújának része, hogy fű alatt támogatja a magyar autonómiaigényeket.

Pedig hát ez ugyanolyan kreténség, mintha azért vádolnák náci szimpátiával vagy a német érdekek kiszolgálásával az autópálya építését akaró fogarasiakat, mert a Hitler-féle Harmadik Birodalomban sok autópálya épült. A Pro Románia pártnak pedig két politikusa is habzó szájjal rohant ki a magyar önrendelkezési törekvések ellen; egyikük odáig ment, hogy egyenesen az RMDSZ betiltását vizionálta.

A kettős mérce nem is lehetne ennél egyértelműbb az ügyben. Hiszen a székely – és azért ne feledkezzünk meg a másik magyar tömbről sem: a partiumi – autonómia lényege is pontosan ugyanaz lenne, mint a román berkekben tárt karokkal fogadott Fogarasföldé. Hogy az érintett régiók települései alulról építkezve, a helyi önrendelkezés és a szubszidiaritás – amúgy az EU-által is alapértéknek vallott – elve szerint maguk határozhassák meg a saját fejlesztési prioritásaikat, szabadon összefoghassanak a történelmileg azonos régióba tartozó többi településsel, és a közös fejlesztések érdekében ne a bukaresti vízfejtől vagy a mesterségesen, minden földrajzi, történelmi és kulturális hagyomány felrúgásával kialakított fejlesztési régiós központtól kelljen fejlesztési pénzeket kunyerálniuk.

A magyar kérések gyakorlatilag csupán annyiban térnek el, hogy az illető régió magyar közössége kulturális és nemzeti önazonosságának megőrzése érdekében – amihez ugyanúgy jogunk van, mint a románoknak – a román mellett egyenrangú, hivatalos nyelv lenne a magyar is. Mélyromán országféltőéknél persze ez azonnal kiveri a biztosítékot, pedig arra még mindig nem sikerült egyetlen valamirevaló érvet sem felhozniuk, miben csorbítja akár egyetlen román jogait is az, ha egy magyar a saját szülőföldjén hivatalosan használhatja az anyanyelvét. Az ellenzők persze a lelkük mélyén azt szeretnék, ha még a jelenlegi nyelvi jogokat is szűkítenék, és lassan eltűnnénk, mivel ebben látják a magyar–román konfliktus „békés” megoldásának egyetlen módját.

Pedig egyértelmű: az önrendelkezés pozitív következményei ugyanolyanok, mint az autópályákéi: nem csupán a magyarokat érintik, hanem mindenkit, aki az érintett területen él, tehát értelemszerűen a románokat is. A helyi önrendelkezés ugyanis nem zéró összegű játszma, ahol csak az az elfogadható eredmény, ha az egyik fél győz, a másik pedig veszít.

Ha ezt az autonómia ellenzői nem hajlandóak elfogadni, akkor csak vesztesek lesznek. Román és magyar oldalon egyaránt.