2010. július 19., 09:422010. július 19., 09:42
A bukaresti kormánypolitika jelenleg leginkább egy újkori Bábel tornyához hasonlít, ahol a hatalom szinte valamennyi közszereplője más nyelven beszél, ebből kifolyólag nem érti a másikat (és most nem arra utalunk, hogy a koalíciót alkotó pártok egyike magyar). Traian Băsescu államfő például úgy nyilatkozgat két árvízi látogatás között és szapulja a nyugdíjlefaragás vétója miatt eszközölt áfaemelést, mintha legalábbis elhinné neki valaki ebben az országban, hogy a miniszterelnök egy ehhez hasonló horderejű döntést megelőzően nem vele egyeztet legelőször.
Még nagyobb baj, hogy a kormány minisztereinek egy része csára húz, a másik pedig hojszra. Miközben a vélemény szabadsága természetesen bármilyen politikust megillet, arra nemigen találunk példát civilizált államok kormányában, hogy a pénzügyminiszter a fél évtizede alkalmazott adópolitika gyökeres átszabását vizionálja, miközben előzőleg erről nem egyeztet főnökével, a miniszterelnökkel. A Victoria-palotában uralkodó káoszra vall az is, hogy a kormány második embere, Markó Béla miniszterelnök-helyettes egyáltalán nem tartja elvetendőnek a progresszív adózás ötletét, mire Emil Boc felszisszenve bejelenti: bár a kormány asztalán léteznek különböző forgatókönyvek, az egységes adókulcs márpedig megmarad! A rendszerváltás óta nem jellemzett ekkora mértékű fejetlenség és kapkodás román kormányt, mint a jelenlegit. Ilyen körülmények közepette nem csoda, hogy a lakosság jelentős része beleunt a folyamatos totojázásba, és a legfrissebb felmérések szerint a baloldali PSD-re bízná az ország irányítását. A hatalmon lévő jobbközép koalíciónak már nem sok ideje van hátra, hogy bebizonyítsa: képes kimozdítani az ország szekerét a kátyúból.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.