
Nyilvánosságra hozták a Partiumi Magyar Napok szervezői az augusztus 18–24. között megszervezendő szatmárnémeti esemény koncertprogramját. A zene kedvelőit számos klub- és nagykoncert várja, olyan ismert zenekarok, zenészek is fellépnek, mint a Hot Jazz Band, Palya Bea, a Quimby vagy a Beatrice.
2014. augusztus 10., 20:152014. augusztus 10., 20:15
Az eseménysorozat első napján, augusztus 18-án, hétfőn a No Pardon Pubban lép fel 19 órától a magyarországi Bülbüls zenekar, majd 22.30-tól a Phoenix zenekar koncertje következik a DownTowb Pub színpadán.
Kedden este 7-től szintén a No Pardon Pub ad otthont Tasi Nóra és Juhász Zoltán duójának, akik jazz és blues szerzeményeket adnak elő, a DownTown Pubban aznap 22.30-tól a Dots koncertezik, a Tűzoltótoronynál pedig 20 órától a Sunday School & Krisztina, majd 21.30-tól a népszerű Hot Jazz Band zenél.
Szerdán Szerelem és más elmebajok címmel jazzkoncert lesz a No Pardon Pubban, a Tűzoltótoronynál a debreceni Csokonai Színház művészeinek előadását tekinthetik meg az érdeklődők 21.30-tól, míg a DownTown Pubban ezúttal Florian Acoustic koncertezik este fél 11-től.
Augusztus 21-én, csütörtökön a Tűzoltótorony melletti színpad lesz a középpont, ahol 19 órától a Nagyvárad Táncegyüttes Szerelemkert című bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők, amit 21.30-tól Palya Bea különleges koncertje követ. Az este ezzel nem ér véget, hiszen a DownTown Pubban még csak ezután indul a buli, itt a magyarországi Moment zenekar csap a húrok közé.
A rendezvény kiemelt meghívottja Zorán és zenekara lesz, ők augusztus 22-én este 8-tól az új főtéren felállított nagyszínpadon lépnek fel. A 13. alkalommal megszervezésre kerülő Partiumi Magyar Napokon a zene mellett a színház, a néptánc, a sportrendezvények vagy éppen a gasztronómiai események is fontos szerepet kapnak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!