Hirdetés

Wolf Kati 22. lett az Euróvíziós Dalfesztiválon

Azerbajdzsáni duó, Ell és Niki nyerte az 56. Eurovíziós Dalfesztivált, amelyet szombaton este rendeztek a németországi Düsseldorfban. A két fiatal énekes a Running Scared című dallal végzett az első helyen.

MTI

2011. május 15., 13:192011. május 15., 13:19

A Magyarországot képviselő Wolf Kati Szerelem, miért múlsz? (What about  My Dreams) című dalával a 22. helyen végzett. A Romániát képviselő Hotel FM együttes a 17. helyre került a szavazatok alapján.

A szakmai zsűrik és a közönség szavazatai nyomán született végeredményt  vasárnap kora hajnalban hozták nyilvánosságra. Az 56. Eurovíziós Dalfesztivált az észak-rajna-vesztfáliai főváros stadionjában, az Esprit Arenában rendezték, s a döntőben 25 ország versenyzői vettek részt.

Az azerbajdzsáni duó mögött a második helyen az olasz Raphael Gualazzi, a harmadikon pedig a svéd Eric Saade végzett.

Noha a fogadóirodák az azerbajdzsáni duót nem a favoritok között említették, Running Scared című szerelmes daluk kezdettől fogva a közönség kedvence volt, a döntőben pedig mindent felülmúló tetszésnyilvánítás fogadta őket. A két fiatal énekes (Eldar Kasimov és Nigyar Djamal)  nem csupán a fülbemászó lírai dallal tűnt ki, de a szakértők szerint előadóművészként is óriásit alakított.

Azerbajdzsán egyébként idén negyedszer vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon, és eddig mindig az első tíz között végzett. A rendkívül rokonszenves duó győzelme mindenképp megérdemeltnek számít, és ezzel azt is kivívták, hogy a 2012-es fesztivált Bakuban rendezik.

Az olasz Raphael Gualazzi második helye némi meglepetés, különös tekintettel arra, hogy Olaszország 14 év után tért vissza az eurovíziós fesztiválmezőnybe. Madness of Love című dala - amelyet  fele-fele arányban olasz és angol nyelven énekelt, és zongorán is maga kísért - nagy sikert aratott. Akárcsak a svéd Eric Saade Popular című dalával.

Wolf Kati a döntőben ötödik fellépőként énekelte el a magyar versenyszámot. Dalát a düsseldorfi Esprit Arena  közönsége – akárcsak az elődöntőben – ezúttal is nagy üdvrivalgással és hatalmas tapssal fogadta. Az újságok és a fogadóirodák is előzetesen a magyar énekesnőt az első 10 közé várták, így „lepontozása” meglepetésnek számít. Wolf Kati ezúttal is a három táncművésszel, Makár Istvánnal, Szentirmai Zsolttal és  Kiss Ernővel, valamint Jármai Edit és Ambrus Rita háttérénekessel lépett az aréna kör alakú színpadára, és – amint azt a közönség reagálása  is bizonyította – semmiképp nem vallott szégyent. Érdemes felidézni azt is, hogy a szombati német lapok még arról írtak: a magyar versenyző kiemelkedően az egyik legjobb hangú versenyzőnek számított a mezőnyben.

A 43 ország részvételével zajlott dalfesztivál döntőjébe mindkét elődöntőből tíz ország dala kerül be, további öt ország: a rendező  Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Spanyolország és  a fesztiválra 14 év után visszatérő Olaszország automatikusan került be a döntőbe.

A versenyt 1956-ban rendezték meg először, a fesztivál szervezője az európai közszolgálati televíziókat tömörítő EBU  (Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége). Az évek során a  győztesek  közül később olyan világsztárok kerültek ki, mint az ABBA együttes, Cliff Richard, Ofra Haza vagy a svájci színekben induló kanadai Celine Dion.

Tavaly Oslóban a német Lena Satellite című  száma bizonyult a legjobbnak. Az énekesnő idén ismét szerepelt a dalfesztiválon, és a 10. helyen végzett.

A vasárnap hajnalig tartó döntőt becslések szerint csaknem 60 európai és tengerentúli országból több mint 120 millió televíziós néző kísérte figyelemmel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés