
Helyi íjászok, magyar illetve román néptáncosok és sporttáncosok, tornászok és akrobaták kíséretében végül nem csak négy, hanem öt kocsit hoztak el szerdán Nagyváradra a 44. Debreceni Virágkarneválról.
2013. augusztus 21., 18:012013. augusztus 21., 18:01
Ennek, mint ismert, már hagyománya van Bihar megye székhelyén, hiszen a helyiek 2005 óta, minden évben ízelítőt kapnak testvérvárosuk karneváli hangulatából. Az áthozott virágkompozícióknak pedig ismét nagy sikere volt, több tucat váradi kísérte végig a felvonulást, amelynek élén két gyermek vitte Románia és Magyarország, illetve Nagyvárad és Debrecen zászlaját egy kétlovas fogaton.
Végiggördült a városon a 44. Debreceni Virágkarnevál díjnyertes kocsija is, az Alföldi Legendárium Klaszter Szent Anna-tó legendáját ábrázoló kompozíciója. A székelyföldi tó történetét, még debreceni látogatásunkkor, a kocsin épp dolgozó képzőművész, Pikó Sándor mesélte el: a kompozíció azokat a hattyúkat ábrázolja, amelyeket még szűzlányként fogott hintója elé a testvérével versengő Gáspár gróf. A fogat élén Anna állt, aki a földre rogyott amikor a gróf az ostorával rácsapott. Isten azonban meghallgatta a lány könyörgését: hirtelen megnyílt a föld, a fivérek várai a mélységbe zuhantak és annak helyén másnapra egy tó keletkezett. A Szent Anna-tó legendáját ábrázoló kocsi mellett azonban a Ford 50 éves a Rock, a japán Sárkányok, az Angry Birds és a Fitneszező Ősemberek fantázianevet viselő autók látványára sem volt panasz, hiszen a gondosan összeválogatott és elhelyezett virágok jól illettek a kompozíciók témájához.
Az idén kerékpárosok is kísérték a menetet, továbbá két, légballonokat fújó bohóc is szórakoztatta a közönséget. A kocsik végül a December 1 parkban, az ismeretlen katona szobránál parkoltak le, hogy a helyiek zavartalanul fényképezkedjenek a virágkavalkád előtt. Debrecenben, mint ismert, kedden vonultak fel az alkotások, és a kárpátaljai Ungvárra is ellátogat egy virágkocsi.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!