A kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban mutatták be pénteken Szucher Ervin interjúkötetét, amelyet Tamás Gábor énekessel készített.
2016. december 12., 12:152016. december 12., 12:15
Tamás Gábor kétségkívül az a személyiség, akit elsősorban az erdélyi embereknek nem kell bemutatni. Talán nincs olyan, aki életében legalább egyszer ne hallotta volna a Donát úti orgonák című slágerét, és ne tudná azonosítani az énekest fényképről. És mégis: ahogyan a legtöbb, ismertnek gondolt emberrel ez megtörténik, néhány dalon, történeten kívül szinte semmit nem tudunk arról, ami a reflektorok fényei mögött történt, vagy történik vele.
A nem kevés fehér folt kiszínesítéséhez járul hozzá Szucher Ervin, a Krónika újságírójának Tamás Gáborral készült életútinterjúja. A beszélgetések nagyjából két évig tartottak, hol a világháló segítségével, hol pedig személyesen vallott megkapó őszinteséggel életéről a művész.
Rajongói számára talán mindig is egyértelmű volt, hogy Tamás Erdélyben, Kolozsváron született, aztán valamikor a 70-es években elhagyta Romániát, és Svédországban telepedett le. Ám a miértekre bizonyára csak kevesen tudnának válaszolni. Mert nyilván a színpadról nem mesélte el távozásának történetét, sem azt, hogy miért nem tért vissza. A beszélgetésekből kiderül az is, hogy negyven évvel ezelőtt, az új haza, Svédország megválasztásának egészen prózai okai voltak. Megismerhetjük ugyanakkor a kötetből a gyerek Tamás Gábort, barátait, első lépéseit a zene terén, munkatársait, együtteseit, családját és megannyi mást, ami emberközelbe hozza a művészt. Mert a ragyogáson túl is van élet, és a legszebb dalok is kemény munka eredményei.
Szerethetjük vagy nem Tamás Gábor egyéniségét, művészetét, dalait, de azt el kell ismernünk, hogy – a kötet előszavát író Szász István Tast idézve –„ő a szolgálat szelleme”. Hiszen számára a magyarság szolgálata az egész világra kiterjedt, neve és ezáltal Erdély egzotikus országokban is ismertté vált.
A dedikálással egybekötött könyvbemutató végén Tamás Gábor díjat vehetett át Széman Pétertől, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnökétől, a díjjal az erdélyi magyarságért végzett tevékenységét ismerték el. A Csak a szívünkben nem száll az idő című, remek képanyaggal ellátott kötet a Világhírnév Kiadónál jelent meg.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!