
Nagyméretű második világháborús légilövedéket találtak a közelben dolgozó munkások a bukaresti parlament épülete mellett.
2014. november 26., 19:182014. november 26., 19:18
A helyszínre kiszállt a rendőrség és egy pirotechnikai szakértőkből álló csapat, a fel nem robbant lövedéket pedig elszállítják Ciolpani-ba, ahol megsemmisítik. A szakemberek úgy ítélték meg, nincsen szükség arra, hogy a környéken lakókat evakuálják.
Kedden egyébként Budapesten is második világháborús lőszerekre bukkantak. Két német katona földi maradványai is előkerültek a budai Vár területén, a Dísz téren talált bomba és lőszerek mellett – közölte Töll László, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya vezetője. A ruhamaradványok és a felszerelési tárgyak alapján állapították meg, hogy német katonák lehettek, de személyi azonosító jegyet nem találtak náluk – tette hozzá az ezredes.
Most az ilyenkor szokásos eljárásrend szerint felveszik a kapcsolatot a német hadisírgondozó szervvel, és megpróbálják a katonákat azonosítani. Majd a budaörsi német–magyar katonai temetőben méltó módon eltemetik a katonákat – mondta Töll László.
Bátyi Edina, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs altisztje korábban az MTI-vel azt közölte: kedd délelőtt a budai Vár területén építési munkálatok közben előbb nyolc Mauser gépkarabélylőszer, majd egy feltételezett tüzérségi lövedék került elő a Dísz téren. Az azonosítás idejére a teret lezárták, 17 lakóépületet kiürítettek. Az intézkedés hatvan embert érintett. A honvédség tűzszerészei egy 100 kilogrammos orosz romboló bombát azonosítottak éles gyújtószerkezettel.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!