Hirdetés

Velencei Biennále – Megnyílt a magyar pavilon kiállítása

Építészhallgatók és gyerekek több mint hatszáz térmodelljére épül a 13. Velencei Nemzetközi Építészeti Kiállítás magyar pavilonjának projektje; Bachmann Bálint és Markó Balázs Spacemaker című kiállítása a biennále első sajtónapján, hétfő délután nyílt meg.

MTI

2012. augusztus 29., 09:012012. augusztus 29., 09:01

Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára a kiállítás megnyitóján felidézte, a Giardini parkban Maróti Géza tervei alapján emelt szecessziós épületben több mint száz éve alkot „virtuális közösséget” a magyar képzőművész-, majd építésztársadalom.    Bachmann Bálint és Markó Balázs mintha egyszerre vetettek volna számot ezzel a történelmi örökséggel, a hagyományhoz fűződő lehetséges viszonnyal és a továbbgondolás igényével.

A kurátorok alapkoncepciója az oktatás és az építészet egyik hangsúlyos elemét, a modellkészítést állítja középpontba – hangoztatta. A Spacemaker így nem egyszerűen az építészet komplexitásának szimbóluma, hanem egyben a gyerekkortól kezdődően működő közösségi útkeresés modellje is – fogalmazott a helyettes államtitkár. Bachmann Bálint elmondta, kurátortársával úgy kívántak a kiállítást megrendezni, hogy abban mind építészi, mind oktatói tevékenységük szerepet kapjon.

Emlékeztetett arra, hogy David Chipperfield, az idei biennále főkurátora éppen a jelen és a jövő építészgenerációi közötti kapcsolatteremtést választotta a rendezvény egyik központi témájául.  Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója, a magyar pavilon nemzeti biztosa a megnyitón arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen sok alkotó még soha nem vett részt együtt a biennále magyar kiállításán.

Bachmann Bálint és Markó Balázs Spacemaker című projektje egy általuk kiírt nemzetközi pályázatra épül, amelyben 21×21 cm alapterületű, fehér modelleket vártak a részt vevő építészhallgatóktól. A beérkezett mintegy 560 munka többsége nem épületmakett, számoís modell – a kiírás céljaival összhangban – képzőművészeti igénnyel vizsgálja a téralkotás kérdéseit.

Az idei építészeti seregszemle főkurátora, David Chipperfield az 55 önállóan szereplő ország mellé 66 kiállítót hívott meg; a biennálén most vesz részt először Angola, a Koszovói Köztársaság, Kuvait és Peru. Az idei Aranyoroszlán díjak nyertesét az első közönségnapon, ma hirdetik ki. Az életműdíjat ebben az évben Álvaro Siza Vieira portugál építész veheti át. A 13. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále november 25-éig várja a látogatókat a velencei Giardini nemzeti pavilonjaiban, az Arsenale központi kiállítóterében, valamint a város különböző pontjain található helyszíneken.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)

Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.

Orosz „Macskanő” kezét kérték meg az Empire State Building csúcsán (Videó)
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
Hirdetés
Hirdetés