Hirdetés

Végleg bezárt az égbolt - elbúcsúzott a Kispál és a Borz

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Tényleg ennyien elhittétek, hogy ez lesz a búcsúkoncert? Jól tettétek, mert ez a vég – cukkolta a feloszlás előtti utolsó Kispál és a Borz-koncerten Lovasi András frontember a népes rajongótábort hétfőn este, a Sziget nagyszínpadáról.

Balogh Levente

2010. augusztus 11., 10:062010. augusztus 11., 10:06

A beszólás is jelzi: a Kispál jó hangulatú, keserédes bulin búcsúzott el rajongóitól. Mint azt már korábban beharangoztuk, a kultikus együttes 23 év után az idei Sziget Fesztivál mínusz egyedik napján tartotta meg utolsó koncertjét. A búcsúfellépés rangjához méltó körítést kapott – nem a nagyszínpados megjelenésről és a tízezernyi rajongóról van szó, ezek az eddigi Szigeteken is kijártak a bandának – , hanem arról, hogy a koncert ezúttal pontos, előre kidolgozott színházi koreográfia szerint zajlott (a rendező Lévai Balázs volt, Lovasi régi jó barátja, akit a nagyközönség többek között a Magyar Televízióban néhány évvel ezelőtt sugárzott A nagy könyv vagy a Dob meg basszus című műsorok házigazdájaként ismerhetett meg), és néhány szám erejéig igazi színházi díszletek is szerepet kaptak benne – néhány neves meghívottal egyetemben.

A koncert az elmúlt 23 év leltáraként is felfogható. Nem csupán az eljátszott számok miatt, hanem azért is, mert az együttes összes eddigi tagja lehetőséget kapott arra, hogy megmutassa magát, így Lovasi és Kispál András mellett Ózdi Rezső és Brautigam Gábor is ismét színpadra állhatott egy jó kis zúzás erejéig. Illusztris vendégekből továbbra sem volt hiány: a De szeretnék című számot Németh Juci, a Nagyvárosi románcot a quimbys Varga Livius, a Mulatót a Csík Zenekar, a Hang és fényt pedig Szűcs Krisztián, a Heaven Street Seven frontemberének társaságában adták elő. A koncerten részleteket vetítettek a Kispál egyik első, 1988-as fellépéséről is, de nem hiányzott a csendes, ülős motívum sem: Lovasi és Kispál egy asztallal, székekkel és borosüvegekkel berendezett „konyhabelsőben” pengette el a Csillag vagy fecske című számot. Egy háromórás bulit – és egy több mint két évtizedes karriert – nem lehet akárhogy lezárni, így Lovasiékat kétszer is visszatapsolta a közönség. A második visszatérés finise pedig torokszorítóan stílszerűre sikerült: a koncert, és ezzel a Kispál és a Borz pályafutása a Zár az égbolt című számmal zárult.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés