Ezentúl csak a vajdahunyadi polgármesteri hivatal jóváhagyásával lehet felhasználni Vajdahunyad várának a nevét és ábrázolását, az önkormányzat ugyanis levédette az Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál (OSIM) a várkastély román nyelvű névváltozatait és képét.
2015. július 01., 17:472015. július 01., 17:47
Constantin Tinca, a várkastélyban működő múzeum igazgatója az MTI-nek elmondta: a védelem biztosításának nem föltétlenül az volt a célja, hogy pénzt kérjenek azoktól, akik kereskedelmi célokra akarják felhasználni a kastély képét és nevét, csupán meg szeretnék védeni az egyik legértékesebb romániai műemléket attól, hogy hozzá nem illő tartalmakhoz társítsák az imázsát.
Hozzátette, tavaly nagy sajtóvisszhangja volt annak, hogy egy kanadai lottótársaság használta saját céljaira a kastély képét. Az igazgató elmondta, a román szabadalmi hivatal által biztosított védelem Románia területére érvényes, de azt tervezik, hogy egy következő lépésben európai szintűre emelik ezt a védelmet.
Az igazgató az MTI kérdésére elmondta, a védelem „természetesen” nem vonatkozik a budapesti Vajdahunyadvárra. A 15. századi erdélyi műemlék 19. században készült budapesti mása maga gazdálkodhat az imázsával. Tavaly több mint 240 ezer látogatója volt a Hunyadi János által építtetett gótikus várkastélynak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!