Alakul már a Vásárhelyi Forgatag elnevezésű magyar kulturális napok programja – derült ki a csütörtöki sajtótájékoztatón a Kolozsvári Magyar Napok mintájára, augusztus 28-án szervezendő rendezvényről.
2013. május 09., 19:062013. május 09., 19:06
2013. május 09., 19:072013. május 09., 19:07
\"A rendezvénysorozatot az Erdélyi Magyar Néppárt és az RMDSZ közösen szervezi, de kifejezetten civil programokkal jelentkezik. Megalakult a Forgatag háttérintézményét adó Marosvásárhelyért Egyesület, amelyben mindkét párt képviselői jelen vannak, de az egyház, a civil és üzleti szféra is képviselteti magát\" – fogalmazott a Néppárt Maros megyei elnöke, Portik Vilmos, a Forgatag főszervezője. A rendezvénysorozat nyitónapján 531 éves évfordulója lesz Marosvásárhely várossá nyilvánításának. 1482-ben ezen a napon kelt Mátyás király kiváltságlevele, amellyel vásári jogot nyert a település. \"600 év távlatából is kiemelt szerepet kap a \"piactér\" a Forgatagon, a kézműves- és helyi termékek vásárára főként Maros megyei kistermelőket, kézműveseket, népművészeket várunk.
De lesz KönyvForgatag, amelyen főként az erdélyi kiadók magyar nyelvű kínálatából válogathatnak az érdeklődők, KiállításForgatag, amelyen a Maros Megyei Múzeumokon kívül, remélhetőleg a székelyföldi múzeumok is bemutatkozhatnak. Alakul a Színházi Forgatag, valamint a SzóForgatag is, utóbbiban nagy szerepet kapnak a várostörténeti előadók, de a tematikus városnéző séták is\" – avatott be a program részleteibe a programigazgató, Molnár Imola. Tőle tudtuk meg azt is, hogy a fellép a magyar blueskirályként is emlegetett Deák Bill Gyula, valamint a fennállásának harmincadik évét ünneplő Ghymes együttes. Lesz nosztalgiakoncert, operett, musical is, koncertezik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, de természetesen magyarországi és itteni fellépőkkel bővül a lista.
\"A Kultúrpalota és a Színház tér között a főtéren zajlik majd a rendezvény jó része. Az biztos, hogy lesz egy kis és egy nagy színpad, az egyik a városháza előtt, a másik a Színház téren. Azt szeretnénk, hogy a programok és a helyszínek ne legyenek elszigeteltek\" – magyarázta Soós Zoltán fesztiváligazgató, RMDSZ-es önkormányzati képviselő. A rendezvény anyagi részét részben pályázatokból biztosítják a szervezők, pályáztak a Nemzeti Kulturális Alaphoz, a Bethlen Gábor Alaphoz, valamint a Communitashoz is, az eredményeket azonban még várják. Marosvásárhely önkormányzata 500 ezer lejt szavazott meg a rendezvénynek.
A szervezők nemsokára útjára indítanak egy fotópályázatot is Marosvásárhely forgásban címmel. A pályázat részleteiről Gáspár Botond kommunikációs felelős számolt be. A képeket június elsejétől lehet feltölteni a www.forgatag.ro honlapra, de addig is már érdemes kattogtatni a fényképezőgépet, ugyanis két 500 lejes fődíj is gazdára vár. Az egyiket egy szakmai zsűri, a másikat a \"lájkoló\" közönség választja majd ki. Gáspár Botond szerint a rendezvény honlapja napokon belül megtelik tartalommal, addig is a www.facebook.com/forgatag címen olvashatók plusz információk a rendezvényről.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!