2011. november 22., 08:252011. november 22., 08:25
A közönség a zenész-énekes legújabb albumának dalait hallgathatja meg a koncerten, de az egész estés produkció során felcsendülnek munkásságának eddigi legsikeresebb számai is.
Sztevanovity Zorán 1942. március 4-én született Belgrádban, 1948 óta él Budapesten. 1960-ban öccsével, Dusánnal megalapítja a Zenith együttest, a zenekar nevét nem sokkal később Metróra változtatja. A Metro az Illés és az Omega mellett a magyar beatzene harmadik legnépszerűbb zenekara. Zorán zenei pályafutásának fordulópontjához 1976 nyarán érkezik, ekkor kezd el közösen dolgozni Presser Gáborral, munkakapcsolatuk és barátságuk azóta is töretlen. Szólóelőadóként először egy kislemezzel jelentkezik, 1977 tavaszán adja ki első nagylemezét. Pályafutása alatt több albumot és nagylemezt adott ki, a nyolcvanas és kilencvenes években is számos koncertturné keretében lépett a nagyközönség elé. A 2000-es években tovább ívelt kiemelkedő pályafutása, 2006-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.
Több mint fél évszázados pályafutása során nemritkán rendhagyó zenei élményben részesítette közönségét, sokadszorra bizonyítva tehetségét és kiváló előadásmódját. Egyik legerőteljesebb alkotását idén adta ki Körtánc – Kóló címmel, ennek dalait most mutatja be az erdélyi közönségnek.
A tíz kiváló dalt tartalmazó lemez dalainak szövegét Dusán írta, a zenét Presser Gábor szerezte. A koncertről további információkat a www.tombolj.ro honlapon olvashatnak az előadó rajongói.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.