
2010. április 20., 09:362010. április 20., 09:36
A Svájcból tavaly hozott orgonán csodálatos dallamok csendültek fel, a művész improvizációkkal, sőt kis történetekkel is szórakoztatta a közönséget. A koncertre egész Székelyföldről érkeztek, többtucatnyian a templom előtt kihangosított zenét élvezték, dacolva a hideggel.
A koncertet megelőző sajtótájékoztatón a művész az orgonát méltatta, elmondta, léteznek romantikus és barokk orgonák, ennek a hangszernek a hangja csodálatosan szép Bach megszólaltatására, pontosan, pregnánsan szól, minden hangnak van kezdete és halála, és nem egy úszó, romantikus hangzás csendül fel. Varnus Xavér elmondta, elgondolkodtatta, hogy mélyen Erdély szívébe érkezett, a hosszú utazás során, 1200-as években épült templomok mellett utazott el, és mégis egy modern templomban lépett fel.
„Bach a 21. századot is ugyanúgy el tudja foglalni, mint az előtte levő századokat. A sepsiszentgyörgyiek hihetetlen lehetőséget kaptak ezzel az orgonával” – magyarázta a művész, aki rengeteg orgonát látott már, olyant is, ami rossz volt, de illett róla jót mondani, és olyant is, ami nagyon jó hangszer volt, de a nagyközönség nem ismerte. „Aki orgonistának szerződik, életében sokkal több rossz hangszeren kénytelen játszani, a sepsiszentgyörgyi orgona viszont fantasztikus, nagyon jól éreztem magam” – foglalta össze Varnus Xavér, aki megígérte, hogy még visszatér.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.