
Fotó: Biró István
2012. május 31., 07:592012. május 31., 07:59
Az egész napos rendezvény keretében lesz sok-sok játék, bűvészkedés, meseszövés, barkácsolás, családi sportvetélkedők, és a sepsiszentgyörgyi Folker együttes húzza a talpalávalót. Szintén a kincses városban rendezik meg június 2-án a magyar középkor hangulatát felelevenítő gyereknapot a Farkas utcában. Korhű páncélzatba és viseletbe öltözött, korabeli fegyverrel ellátott vitézek, úrhölgyek, komédiások várják a gyerekeket a Pro Kolozs Megye Egyesület szervezésében sorra kerülő rendezvényen.
A szintén kolozsvári Bulgakov Kávézóban gyermekirodalmi délután várja a kicsiket: a június 1-jén 17 órakor bemutatandó, Zorkóczy Zenóbia Rosszcsont Zénó jó szeretne lenni című interaktív előadása Hervay Gizella, László Noémi, Michael Ende, Ludwig Bechstein, Hans Sachs és Ursula Wolfel művei alapján készült.
Marosvásárhelyen többek közt szintén kulturális programban vehetnek részt a kicsik, különleges színházi előadást tartanak: a Művészkuckó Egyesület az egyik magyar musicalsikert, A dzsungel könyvét mutatja be Korpos András rendezésében. Huszonnégy gyerekszínész élőben énekli a musicalt június 1-jén, pénteken, délután 6 órától a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében.
Először szervez idén gyermekfesztivált június elsején és másodikán a nagyváradi Diákokért Egyesület. Elsején 13 órától a filharmónia hangversenytermében lép fel Halász Judit magyarországi előadóművész. Aznap délután a városi önkormányzat által szervezett színes programokon, versenyeken és szórakoztató előadásokon is részt vehetnek a gyerekek a Rogériusz negyedbeli gyermekvárosban.
Másnap, június 2-án reggel 9 órától zajlanak a gyerekfesztivál programjai a Lotus bevásárlóközpont parkolójában, különböző programokkal, majd 13 órától a Bojtorján, 16 órától pedig a 100 Folk Celsius együttes fellépésére kerül sor.
A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban gyermeknapon 17 órától a Terülj, terülj asztalkám című előadást nézhetik meg a gyerekek. Gyergyószentmiklóson idén is megtartják a már hagyományosnak számító városi gyermeknapot pénteken, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ és az Ifitéka szervezésében. Ezúttal a már megszokott programok mellett régi játékokat is kipróbálhatnak a gyerekek.
A rendezvényre egy iskolákba, óvodákba látogató bohóc invitálja a legkisebbeket. Az idei gyermeknapi rendezvénysorozat három napon át zajlik: csütörtökön könyvbemutatóval indul, és a június 7-i XIV. Gyermeknapi Versmondók Találkozója is a rendezvénysorozat részét képezi.
Szintén gyermeknapon bábjátékot mutat be a Csíki Játékszín 14 órától: A kiskakas gyémánt félkrajcárja című magyar népmese nyomán készült, első hivatásos bábszínházi előadást Domokos Erika rendezte.
Az előadás ezenkívül június 5-én, kedden 10 és 11.30-tól is megtekinthető. Sepsiszentgyörgyön az önkormányzat szervez szabadtéri gyermeknapot, június 1-jén. A Gróf Mikó Imre utcai színpadon mókás előadások követik egymást, lehet majd zöldség hangszereket készíteni, lesz bábszínház és gyermektáncház. A rendezvény keretében avatják fel délben 12 órakor a megújult Erzsébet parki játszóteret.
A helyi civil szervezetek és kulturális intézmények közreműködésével számos interaktív, kreativitást fejlesztő foglalkozásra kerül sor. A gyermeknapi sokadalomban a kicsik kipróbálhatják magukat az aszfaltrajzversenyen vagy ügyességi vetélkedőkön, a szülőket a gyermeknapi vásárban ajándékok bő választéka várja. A programok esős idő esetén sem maradnak el, csupán átköltöznek a színház előcsarnokába, a Kónya Ádám Művelődési Házba, valamint a Bod Péter Megyei Könyvtárba. A szervezők felhívják a politikai pártok figyelmét, hogy a rendezvény területén tilos bármilyen jellegű politikai megnyilvánulás.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.