Hirdetés

Válságos időket él a romániai turizmus

turizmus

Részben az üdülési utalványok igénylésének csökkenése okozza a visszaesést a turizmusban

Fotó: Gazda Árpád

Technikai recesszióba került a romániai turizmus – nyilatkozta csütörtökön az Agerpres hírügynökségnek a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségének (ANAT) alelnöke.

Krónika

2026. február 12., 21:252026. február 12., 21:25

Adrian Voican szerint 2025-ben a 12 hónapból tízben visszaesést könyvelhetett el a belföldi turizmus, ami technikai recessziót jelent. A szakember szerint tavaly decemberben már 12 százalékos csökkenést jegyeztek, és a tendencia az idén várhatóan folytatódni fog, hiszen 2025-ben az előző évhez képest több mint 60 százalékkal kevesebb vakációs jegyet bocsátottak ki.

Az ANAT alelnöke rámutatott, sokan bírálták a vakációs utalványokat, de minden hiteles felmérés azt mutatja, hogy ezeknek köszönhetően nőtt az elmúlt húsz évben 6300-ról 19 000-re a kereskedelmi szálláshelyek száma.

Hirdetés

„Sok új létesítmény épült, köztük több 4 vagy 5 csillagos is, 20-30 millió eurós beruházásokkal, több turisztikai egység pedig a fekete- vagy szürkegazdaságból átkerült a fehér gazdaságba és ez nagy előny” – magyarázta Voican.

A szakember már egy év eleji nyilatkozatában felhívta a figyelmet arra, hogy 2025-ben az előző évekből maradt vakációs utalványok „tartották életben” a romániai idegenforgalmat. Tavaly 64 százalékkal kevesebb üdülési utalványt adtak ki, mint 2024-ben, ami közel 250 millió eurós megtakarítást jelentett az államnak. Ha ebből legalább 25 millió eurót nem fordítanak promóciós kampányokra és más programokra, rendkívül nehéz lesz a 2026-os év a romániai turizmus számára – nyilatkozta akkor Voican.

korábban írtuk

Gyengébb évet zárt tavaly a romániai turizmus, mint 2024-ben
Gyengébb évet zárt tavaly a romániai turizmus, mint 2024-ben

A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 2,4 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,7 százalékkal csökkent tavaly 2024-hez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
Hirdetés
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
2026. október 26., hétfő

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert

Több mint két évtizede játszik ugyanazokkal a számokkal, és most kifizetődött a kitartása: jelentkezett a hatoslottó múlt csütörtöki főnyereményének gazdája. A Prahova megyei férfi több mint 3,3 millió eurót, azaz 17,7 millió lejt vihet haza.

Húsz éve mindig ugyanazokat a számokat tette meg, most több mint 3 millió eurót nyert
2026. október 25., vasárnap

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”

Kőkemény, fanyar, nyersen szinte ehetetlen, mégis nagy becsben tartották nagyanyáink. A birsalma türelmet „kér”, de aki kivárja, hogy a hő munkához lásson benne, mézédes, rózsaszínre pirult, illatos étkeket kap cserébe.

Szekrény tetején érlelt kincs: birsalma, a kamra illatos „királynője”
Hirdetés
2026. október 25., vasárnap

Láthatatlan „trójai faló” a tányérukon: így csökkenthetjük a mikroműanyag-bevitelt

Nem látjuk, nem érezzük az ízét és a szagát, mégis ott van a vízben, az ételben, sőt a levegőben is.

Láthatatlan „trójai faló” a tányérukon: így csökkenthetjük a mikroműanyag-bevitelt
2026. október 25., vasárnap

Ebédhez, vezetéshez, baráti társaságban: kilépett „kényszermegoldás” szerepéből az alkoholmentes sör

Habzik, de nem részegít: a romániai fogyasztók harmada szerint olyan az alkoholmentes sör íze, mint az igazié, ezért egyre többen isszák délben, sofőrként is.

Ebédhez, vezetéshez, baráti társaságban: kilépett „kényszermegoldás” szerepéből az alkoholmentes sör
2026. október 24., szombat

Ikerbabákat rabolt el indonéz anyjuktól egy román férfi és élettársa

Elvették az indonéz anyától öt hónapos ikreit, majd elhitették vele, hogy a babák meghaltak: a román férfi és indonéz élettársa 24 napig egy autóban tartotta a csecsemőket Bukarestben. Több év letöltendő börtön vár rájuk.

Ikerbabákat rabolt el indonéz anyjuktól egy román férfi és élettársa
Hirdetés
Hirdetés