Hirdetés

Vallott a megrontott diáklány

Több fényképen is felismerte magát a marosvásárhelyi 2-es számú általános iskola egyik volt diáklánya, akit az osztályteremben félmeztelenül fotózott történelemtanára.

Szucher Ervin

2013. február 04., 19:252013. február 04., 19:25

A vásárhelyi bíróság hétvégi, zárt ajtós tárgyalásán a 18 esztendős lány elmesélte, hogy három évvel ezelőtt Ioan Sebastian Laslo az osztályteremben letérdeltette, arra kötelezte, hogy vesse le ingét, majd mobiltelefonjával fényképezni kezdte.

A bűnügyi szervek több meztelenre vetkőztetett kiskorúról találtak képet Laslo otthoni számítógépén. Annak ellenére, hogy kilenc szülő tett bűnügyi feljelentést a fajtalankodó pedagógus ellen, a gyermekpornográfiával vádolt tanár továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat. Ügyvédje egyenesen azt kérte a hétvégén kihallgatott sértett féltől, hogy mutassa be azokat a ruhadarabjait, amelyek három évvel ezelőtt állítólag rajta voltak. Korábban Laslo azzal próbálta bizonyítani ártatlanságát a helyi román nyelvű sajtóban, hogy ő lényegében a magyarok bosszújának az áldozata.

A nacionalista és sovén megnyilvánulásairól ismert történelemtanár egyike azoknak, akik a leghangosabban ellenezték az iskola Bernády György néhai polgármesterről való elnevezését. Egy diákjával az interneten folytatott beszélgetésében Laslo már 2012. március 7-én jelezte, hogy „valaki forral valamit ellene”, és „az illető bármikor kést ránthat”. Kettőjük chateléséből az is kiderül, hogy az oktató azért tiltakozott Bernády nevének felvétele ellen, mert attól tart, hogy ez az iskola elmagyarosításának első lépése. A Laslo által leírtak alapján az RMDSZ és a marosvásárhelyi magyarság később képes ajtót mutatni a 2-es iskolába járó román gyerekeknek, „akár a Boliayban” – hozta fel példaként a világhírű matematikusról elnevezett iskola esetét. A leírtakból kiderült, hogy meggyőződése szerint a tanintézet elkeresztelése az RMDSZ és az általa cigánynak nevezett Dorin Florea polgármester közti egyezség része. Miután egyre több román nemzetiségű szülő panaszolta be a rendőrségnél Laslót, a magyarellenes hangot megütő sajtó is górcső alá helyezte a tanárt. „Hagyjanak békén! Teljesen tönkretettek!” – replikázott a tárgyalási teremből kijövet az újságíróknak Ioan Sebastian Laslo.

A Dózsa György utcai iskola pedagógusát tavaly tavasszal vette őrizetbe a Szervezettbűnözés és Terrorizmusellenes Ügyészség (DIICOT). A tanár, akit az ügyészség kiskorúak szexuális zaklatásával, gyermekpornográfiával, megrontással és kiskorúval szemben tanúsított rossz bánásmóddal vádol, öt hónapig előzetes letartoztatásban volt, jelenleg szabadlábon védekezhet. A nyomozás során kiderült, hogy nemcsak az iskolában, hanem egy 2011-es nyári táborban is arra kényszerítette a lányokat, hogy vetkőzzenek meztelenre, majd fotókat és videofelvételeket készített róluk. 

 

Botrány egy Iaşi megyei iskolában
Botrány tört ki a Iaşi megyei Szépvásár (Târgu Frumos) Ion Neculce-iskolájában, miután lefilmezték, amint két kilencedikes diák szexuális kapcsolatot létesít az intézmény illemhelyén. A pénteken készült felvétel felkerült a világhálóra, az iskola igazgatója úgy nyilatkozott, értesítették a diákok szüleit a történtekről, az intézmény vezetősége pedig vizsgálatot indított az ügyben. Remus Pricopie tanügyminiszter az ügy kapcsán azt nyilatkozta, a diákok a legkevésbé hibásak, és jelentést vár az intézmény vezetőségétől. Mint fogalmazott, az ehhez hasonló esetek rendkívül súlyosak függetlenül attól, hogy nyilvánosságra kerülnek-e. A miniszter szerint a fő kérdés az, hogy a felnőttek hogyan nevelik, illetve miképpen világosítják fel a gyerekeket. „14-15 éves korban az internet, a tévé, a barátok, az iskola és a szülők befolyásolják a gyerekeket. De vajon a szülők megtesznek mindent, amit megtehetnének a gyerekekért?” – reagált a történtekre Pricopie. 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés