Vadas Zsuzsa életről, újságról, irodalomról beszélt Kolozsváron

A Heltai Alapítványnál családias hangulatban zajlott a hétvégi találkozó, amelyre főleg idősebbek látogattak el. Talán jelenlétük miatt is a beszélgetés részben arról folyt, hogy a jelenlegi tulajdonosok fiatalítani szeretnék a nagy múltú, hatvanéves lapot. Vadas Zsuzsa úgy véli, a nagymamákat nem szabad elveszíteni.

„A fiatalabb olvasókat eddig is úgy nyertük meg, hogy a család lapjaként működtünk. Mindig a nagymama fizet rá elő, aztán a lánya átveszi, majd az unoka. Amíg ember él a földön, addig lesz előfizető, és ez a lánc soha nem fog megszakadni, ha jól csináljuk a lapot” – fejtette ki az újságíró, aki szerint a kimondottan réteglapként számon tartott, egyetlen generációhoz szóló lapoknak nincs igazán jövője. Példaként a nemrég megszűnt magyar FHM-et említette.
Vadas Zsuzsa két könyvét hozta magával: az Úti dilik személyes hangú útleírások füzére, a Tuti dilik pedig „nem szabályos” pályarajz.

Az utóbbi kötetből érdekes epizódot említett a szerző, mikor pályakezdő fiatalként, napilapos újságíróként vidékre indult. „Kimegy az ember a tanyavilágba, és ott egy idős bácsival találkozik, aki két okból nem áll szóba az emberrel: az egyik az, hogy nő, a másik meg hogy újságíró. Leültem melléje a konyhában, az öreg szótlanul ült az asztalnál, ott volt a saját bora, de engem nem kínált meg, kérdeztem tőle, hogy én is tölthetek?” A furcsa borozgatás közben a házigazda belátta, hogy vendége nem fog dolgavégezetlenül távozni.

És így derült fény mindarra a fájdalomra, amely miatt a tanyasi ember bizalmatlanul fogadta a Budapestről érkezőket: az 1919-es forradalom hirdetői halállal fenyegették azokat, akik nem álltak be a soraikba. „Kezdtem megérteni, hogy miért ilyen bizalmatlanok, ráadásul a tanyavilágban a nők másodrangú embereknek számítottak, és ez még súlyosbította a helyzetet. Miután látta az öreg, hogy nem tágítok, Móra Ferenc nyelvén elmesélte, hogyan sepert itt át a történelem vihara. Hihetetlenül gazdag lelkivilágú öregekkel lehetett találkozni a tanyavilágban. Nagyon szép képi világuk volt, és szókincsük is hozzá” – mesélte.

Az újságíró nem először jár Erdélyben, ahová rokoni szálak is fűzik – akárcsak a Kárpát-medence többi területéhez. Apai rokonsága felvidéki, Kassa és környékéről származik, az ottani nagybátyja pedig erdélyi asszonyt vett feleségül. Anyai ágon horvátországi, ausztriai magyarokkal tart számon rokoni kapcsolatot, az apósa pedig Tordán született.

„Úgy éreztem, a határvidék az én családi köröm, soha nem éreztem idegennek” – mondta Vadas Zsuzsa, akinek egyik első nagy könyvélménye is Erdélyhez kötődik: „Mikor Karácsony Benőt megismertem, akkor határoztam el, és azóta is ehhez tartom magam: mindig a napos oldalon maradok, nekem ott a helyem.”

(R. P. I.)