Hirdetés

Vadak és meseszép tájak – Szülinapot ünnepel a Milvus

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Természet- és állatfotók várják a látogatókat Marosvásárhelyen a várbeli Régészeti és Történelmi Múzeum emeleti kiállítótermében. Az idén 25 éves Milvus Csoport nyolcadik alkalommal szervezte meg a nemzetközi természetfotó-versenyét, és a legjobb alkotásokat kiállították.

Simon Virág

2016. november 23., 17:072016. november 23., 17:07

Papp Judit szervezőtől megtudtuk, az idei megmérettetésre 10 országból 446 fotót küldtek be, ebből a háromtagú zsűri 51-et választott ki a kiállításra. A december 30-áig látogatható kiállítás hivatalos megnyitóján kihirdették a nyerteseket, tegnap délután Dan Dinu, az egyik zsűritag méltatta az alkotásokat. A fődíjat a magyarországi Daróczi Csabának ítélték Szúnyogsztráda című fényképéért.

Tájkép kategóriában Jantyik Tibor Hajnal Pádisban című fényképe győzött, második helyezett lett Nagy Zoltán Gergely Kiszolgáltatva című alkotásával és a harmadik Szabó Ilona Balaton című fényképével. Vadon élő állatok kategóriában az első helyezett Násfayné Kőházi Mária Reggel című alkotása, ezt követte Daróczi Csaba Utánam srácok című fényképe, valamint Laurent Lefevre Kenyában készült fotója. A legtöbb közönségszavazatot Szabó Ilona Éjjeli bűvölet című fotója kapta.

Az alkotásokat december 30-áig lehet megtekinteni kedden és pénteken 9 és 16 óra között, illetve szombaton és vasárnap 10 és 14 óra között. A kiállított fényképek a www.milvus.ro oldalon is megtekinthetők. A csoport vasárnap 10 és 16 óra között újabb rendezvényt szervez, amelynek keretében az érdeklődők ellátogathatnak a nyárádszentsimoni vadállatok rehabilitációs központjába, ahol bárki megnézheti az ott ápolt sérült állatokat, madarakat. Erre az eseményre előzetesen az office@milvus.ro e-mail címen lehet bejelentkezni.

A Milvus Csoport három rendezvénnyel készült 25 éves születésnapjára. Az említett kiállítás és a vasárnapi rendezvény mellett múlt hétvégén csoportos madarászást tartottak a maroscsapói és radnóti halastavaknál. A félszáz résztvevő vörösnyakú ludat (Branta ruficollis), több énekes hattyút (Cygnus cygnus) láthatott Radnóton, valamint egy fiatal kanalasgémet (Platalea leucorodia) és egy fiatal darut is (Grus grus) Maroscsapón, amelyek ritka fajoknak számítanak a térségben.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés

A május 1-jei hosszú hétvége különösen hideg időjárással érkezik, amilyet az elmúlt években már nemigen tapasztaltunk.

Az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időjárás várható a május elsejei hétvégén – Mutatjuk, mikor érkezik a felmelegedés
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén

Már csak pár óra választ el minket a május elsejei hosszú hétvégétől, amikor sokan útra kelnek. A hegyekbe készülőknek üzennek a hegyimentők, akik amúgy a szokásosnál nagyobb létszámban állnak készenlétben, hogy ott legyenek, ha baj történik.

Túrázni csak pontosan, szépen – Óvatosságra intenek a hegyimentők a május elsejei hosszú hétvégén
2026. április 27., hétfő

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron

Szabályozott keretek közé terelné a gazdátlan macskák ellátását Kolozsvár önkormányzata: a lakótársulások beleegyezésével kihelyezett menedékházakkal, kijelölt felelősökkel és szigorú higiéniai előírásokkal indul kísérleti program a város 80 helyszínén.

Menedékházakat létesítenek a gazdátlan macskák számára Kolozsváron
2026. április 27., hétfő

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros bevételt könyvelhetett el a hétvégén a „pop királyáról” szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Michael Jackson legyőzte Oppenheimert: rekordbevétellel indított a „pop királyáról” szóló film
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta

Egyik legszelídebb karakterű, valóban zöld tavaszi zöldségünk a fejes saláta, amelynek többféle változata illeszthető be az étrendünkbe.

Nyersen, levesnek, főzeléknek: többféleképpen elkészíthető zöld zöldségünk, a saláta
2026. április 25., szombat

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron

Bepillantottunk a világhírű Cirque du Soleil Kolozsváron egymás után öt alkalommal is előadott, Ovo című előadásának kulisszái mögé.

Magyar artistával beszélgettünk a világhírű Cirque du Soleil kulisszái mögött Kolozsváron
2026. április 23., csütörtök

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása

Varga Csaba nagyváradi hegymászó ismét csúcsra tör, jelenleg már Nepálban van, az alaptáborban: célja a Föld 5. legmagasabb hegycsúcsa, a 8462 méter magas Makalu központi csúcsának az elérése pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül.

Varga Csaba nagyváradi hegymászó már az alaptáborban van, a cél újra egy nyolcezres meghódítása
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet

A tavasz kezdetével látványosan megugrott a takarítási szolgáltatások iránti igény Romániában: márciusban 57 százalékkal több megrendelést regisztráltak, mint a téli hónapok átlagában – derül ki a HomeRun szolgáltatásközvetítő platform elemzéséből.

Tavaszi nagytakarítás: 57 százalékkal nőtt a tisztítási szolgáltatások iránti kereslet
2026. április 22., szerda

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában

Balkáni és latin-amerikai ritmusok, grúz többszólamúság, mongol torokének, valamint cigány, magyar és erdélyi zene várja a közönséget július 30. és augusztus 2. között a Méra Világzenei Csűrfesztiválon, Kalotaszegen.

Világzenei kavalkád: mongol torokének, balkáni ritmusok, grúz angyali hangok Mérában
2026. április 19., vasárnap

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában

Az idei évben az égbolt kivételes csillagászati látványosságot kínál: egy teljes napfogyatkozást, ritka eseményt, amely világszerte felkelti a csillagászat iránt rajongók érdeklődését.

Megvan, hogy pontosan mikor és hol lesz látható az idei teljes napfogyatkozás Romániában
Hirdetés
Hirdetés