A helyiek identitástudatának megőrzése a célja a pénteken kezdődő Fekete-Körös-völgyi Magyar Napoknak, amelyet most először rendeznek meg a belényesi szórványvidéken.
2013. szeptember 06., 07:382013. szeptember 06., 07:38
„Az ottaniaknak ez nagy dolog, hiszen a rendezvény a magyarságról szól, és korábban ilyen még nem volt. Nagyon pozitív a hozzáállás, az egyházak és a civil szervezetek segítettek a szervezésben, de a lakosok is összefogtak\" – mondta lapunknak Borsi Lóránt, a fesztivált szervező RMDSZ Bihar megyei szervezetének társadalomszervezési ügyvezető alelnöke.
A háromnapos rendezvény programját, amely három tematika köré épül, közösen dolgozták ki. Pénteken a hagyományőrzésé lesz a főszerep, ennek szellemében Bihar megyei néptánccsoportok és táncházak együttesei lépnek fel Belényesújlakon. Szombaton családi napot tartanak Köröstárkányban. „Mindenféle színes programokkal készültünk. Már délelőtt tíz órától rock-, hip-hop- és népdalénekesek koncerteznek, de különböző vetélkedőket és gulyásfőző versenyt is tartunk\" – ismertette Borsi.
A vasárnapi események helyszíne Belényes városa lesz, ahol ökumenikus istentisztelettel kezdenek, kórustalálkozót tartanak, és a református templomban bemutatják Petőfi Sándor mellszobrát is, amelyet a tervek szerint jövőre avatnak fel a templomkertben. A Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok este zárulnak a nagyváradi Szigligeti Színház előadásával, ekkor átadják az idei Zsiskú János-szórványdíjat is. „A helyiek érzik, hogy ez a rendezvény a sajátjuk, de hiszem, hogy ez nemcsak a Belényesi-medencében élők fesztiválja, hanem az összmagyarság ünnepe\" – jelentette ki Borsi.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!