Hirdetés

Újrajátszhatók a magyar csaták 3D-ben

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Többek között a mohácsi vagy a piski csata is virtuálisan újrajátszhatóvá válik a Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MaNDA) által a Történelmi Animációs Egyesülettel indított Magyar Történelmi csaták 3D-ben című sorozat segítségével a www.mandarchiv.hu honlapon.

MTI

2012. március 28., 08:282012. március 28., 08:28

„Ha elég ügyesek a játékosok, akár a mohácsi csatát is megnyerhetik; ha elég ügyesek leszünk, a holnapi csatáinkat is meg fogjuk nyerni” – szólt a számítógépes játék tanulságairól a projekt keddi budapesti bemutatóján a kultúráért felelős államtitkár.

Szőcs Géza hangsúlyozta: a győztes és vesztes csatákból egyaránt sokat lehet tanulni; az a fontos, hogy a fiatalok a történelmet mint alakítható valóságot ismerhessék meg. Lovas Lajos, a MaNDA főigazgatója elmondta, a játékprogramok célja a történelmi tananyag kiegészítése az e-learning jegyében, a MaNDA honlapjára ugyanakkor számos történeti dokumentum, oktatási segédanyag is felkerül majd. Baltavári Tamás, a Történelmi Animációs Egyesület elnöke emlékeztetett, hogy az e-learning egy sajátos műfaja az úgynevezett edu game, azaz játszva tanulást szolgáló program.

A fejlesztők a Total War történelmi stratégiai játék alapján fogtak a magyar történelem nagy ütközeteit bemutató fejlesztésbe, úgynevezett modolásba. Komoly alapkutatások szolgálják a korhű megjelenítést: így az eredetihez hasonló egyenruhák, fegyverzetek, környezet tűnik fel a játékban – számolt be.

Mint hozzáfűzte, a fejlesztői csapat első komolyabb alkotása a mohácsi csata Full HD minőségű 3D-s animációja, de a www.mandarchiv.hu honlapon elérhető az 1849 februárjában Bem seregei által győztesen megvívott piski ütközet 15 perces filmje is. A csatákat a honlapra kattintók kétdimenziós környezetben flash játékként virtuálisan meg is vívhatják. Mohács és Piski után az év végéig összesen ötven ütközet kerül fel a MaNDA weboldalára, többek között a kenyérmezei és az isaszegi csata, a nándorfehérvári csatához pedig 45 perces filmet is terveznek.

Év végére készül el a Total War Magyar Történelem elnevezésű, szintén ingyenesen elérhető játék, amelyben első lépésben 1526-ig vezethetik a Magyar Királyság csapatait a játékosok. A feladat azonban komplexebb: az ország kormányzása során figyelemmel kell lenni például a diplomáciára, a gazdaság fejlesztésére és a hadszervezésre, és olyan eseményekre is reagálni kell, mint az Aranybulla-mozgalom, a tatárjárás vagy az 1347-es nagy pestisjárvány.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés