
Újabb húzóneveket jelentett be a kolozsvári Untold fesztivál: az augusztus 4. és 7. között szervezendő elektronikus zenei rendezvénysorozaton két hírneves holland lemezlovas, Afrojack és Hardwell is fellép.
2016. január 20., 15:292016. január 20., 15:29
A Grammy-díjas Afrojacken és a világ legnagyobb elektronikus zenei fesztiváljain is rendszeresen fellépő Hardwellen kívül korábban Tiesto koncertjét jelentették be a szervezők, akik azt ígérik, hogy a műfaj 5 híres előadóját hívják meg a kincses városba. Afrojack többek közt Beyoncéval és David Guettával is együttműködött már, Hardwellt pedig szintén a lemezlovasok élvonalában tartják számon.
A fesztiválbérleteket három hónappal ezelőtt kezdték el árusítani, 26 ezer már gazdára talált. A www.untoldfestival.com honlapon január 31-ig lehet 300 lejes áron további ötezer bérletet váltani. Mihelyt ezek a bérletek elfogynak, más árat állapítanak meg a szervezők. Később korlátozott számú napijegyet is az érdeklődők rendelkezésére bocsájtanak.
Egyébként a kincses városbeli Untold lett múlt héten a legjobb európai fesztivál. Első ízben nyert romániai rendezvény nagydíjat az európai fesztiváldíjak (European Festival Awards) versenyében: a tavaly első ízben szervezett kolozsvári Untold besöpörte a legjobb nagy fesztiválnak járó elismerést (Best Major Festival).
Az idei rendezvénysorozat több mint 100 órányi zenét ígér több színpadon. A tavaly első ízben szervezett Untold, amely olyan nagy neveket hozott Erdélybe, mint Avicii vagy David Guetta, 240 ezres közönséget vonzott a kincses városba, a Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa keretében szervezett fesztiválon több mint 150 külföldi és hazai előadó lépett fel. További részletek az Untoldfestival.com honlapon találhatóak.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!