
Újabb könyvet ír Marian Godină brassói közlekedési rendőr, akinek nemrég jelent meg Villanások a szemközti sávból című, a román rendőrség visszaéléseit és túlkapásait taglaló, nagy botrányt kavaró kötete.
2016. március 17., 12:532016. március 17., 12:53
2016. március 17., 13:572016. március 17., 13:57
A második könyv gyerekeknek szól majd és szintén a Curtea Vechénél lát napvilágot – közölte a kiadó munkatársa, Maria Desmirean Nagyszebenben.
„Az új kötet gyerekeknek magyarázza el a rendőrség jelentőségét, mivel a szerző úgy véli, a változások eléréséért a fiatal generációban is tudatosítani kell, mi a rendőrök munkája. Reméljük, együtt változást érhetünk el” – mondta Godină könyvének nagyszebeni bemutatóján kedden este Desmirean. A jelenlévő szerző úgy fogalmazott, még nem látott neki az írásnak, viszont ez valószínűleg nem telik sok időbe, hiszen első könyvén sem dolgozott túl sokat. „Olyan könyvet szeretnék írni, amely hozzásegíti az embereket ahhoz, hogy barátjuknak tekintsék a rendőröket” – mondta Godină, akinek első könyvéből mintegy 40 ezer példány kelt már el, a második pedig várhatóan júniusban lát napvilágot.
Mint korábban beszámoltunk, lemondott február közepén a Szociáldemokrata Pártban (PSD) betöltött tagságáról Luana Minea Brassó megyei tanácsos, miután Godină feltárta, hogy meghurcolták a felettesei, amiért megbírságolta a nőt szállító sofőrt. A rendőrség központi vezetése ezt követően Brassóba küldte belső ellenőrző testületét, amely az ott lefolytatott vizsgálatok nyomán az ügyészséghez fordult a helyi rendőri vezetők magatartása miatt. Minea egyébként felfüggesztette a megyei Vöröskereszt élén betöltött tisztségét is a Godină-ügy miatt.
A Villanások a szemközti sávból című kötetet Dacian Cioloş miniszterelnök jelenlétében mutatták be Bukarestben. Godină egyébként nemcsak a Facebookon vált rendkívül népszerűvé, az általa írt bírságolási jegyzőkönyveket apróhirdetési portálokon árulják.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!