Hirdetés

Újabb gasztro-rekordot tervez Kiss-Budai Tibor Kolozsváron

•  Fotó: Bone Ewald

Fotó: Bone Ewald

Kétszeres világrekord megdöntésére készülnek a Kolozsváron, szeptember 9-11. között zajló 5. Nemzetközi Szabadtéri Főzőverseny szervezői – derült ki az esemény sajtótájékoztatóján.

Kőrössy Andrea

2011. szeptember 05., 17:242011. szeptember 05., 17:24

Szombaton a Polus Center bevásárlóközpont parkolójában Kiss-Budai Tibor 1500 személy részére fogja elkészíteni a stifado nevű hagyományos görög ételkülönlegességet. A rekord másik része, hogy a séf – az eddigi szokásokkal ellentétben – tányérokba rendezve kínálja majd fel a stifadót a résztvevő közönségnek, így a szervezők külön felhívták az érdeklődők figyelmét arra, hogy a tálalás során legyenek türelmesek.

Kiss-Budai Tibor elmondta, noha a stifado eredetileg marhahúsból készül, ő ezúttal sertéshúsból készíti, mert az inkább megfelel a helyi elvárásoknak, emellett pedig gyorsabban készül el. A séf a 120 kilogramm húson kívül 70 kilogramm hagymát, ugyanennyi zöldségfélét és olajbogyót használ majd fel a szombaton megszervezett rendezvényen.

A különböző országokból és romániai településekről érkező szakácsok otthon elkészített hidegtáljainak bemutatására is sor kerül, este pedig az érdeklődők dzsesszkoncerten vehetnek részt.

Vasárnap több mint negyven csapat verseng négy különböző kategóriában, a megmérettetésekre pedig a profik mellett az amatőröket is várják a szervezők, akik merész kezdeményezésre és kreativitásra biztatják az érdeklődőket. Elmondásuk szerint a főzőversenynek azért nem volt soha meghatározott tematikája, hogy a résztvevők bátran kísérletezhessenek az általuk elkészített élelmiszerekkel.

A szervezők hangsúlyozták: számos meglepetéssel készültek az érdeklődők számára, akik emellett különböző versenyeken is részt vehetnek. A háromnapos rendezvény során kipróbálhatják, mennyire gyorsan tudják kicsontozni a csirkét, vagy megtisztítani azt a tálat, amelyben a stifado készül.

A rendezvény hivatalos nyitóünnepségére a kolozsvári Ludwig Bierhausban kerül sor, amelyre a rendezők minden érdeklődőt várnak.

Van már világrekord a tarsolyában

Kiss-Budai Tibor 2010-ben már „besütötte” magát és Kolozsvárt a rekordok könyvébe, miután a tulajdonában levő kolozsvári Spritz kávézó csapata élén elkészítette a világ legnagyobb csirkesültjét, a tavalyi Nemzetközi Szabadtéri Főzőverseny keretében. Akkor a 15 négyzetméteres óriásserpenyőben 210 csirkét sütöttek meg a vezetésével.

 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Kígyót talált a motortérben egy autós

Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.

Kígyót talált a motortérben egy autós
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika

Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.

Forró nyári napokon hűsítő fogások alapanyaga is lehet a zöldpaprika
2026. június 28., vasárnap

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre

Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.

Hőségriadó: így reagál a testünk a 35, 40 és 45 fokos extrém melegre
2026. június 28., vasárnap

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát

Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.

„Házpesztra”, avagy új utazási trend, ami ráadásul pénztárcabarát
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron

A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.

Nem csak a hőség visel meg: ezért szoronganak sokan nyáron
2026. június 26., péntek

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!

Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!

Dallamok Krónikája: játssz velünk és bulizz ingyen a Double Rise Fesztiválon!
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.

Jótanácsok kánikula idejére
Jótanácsok kánikula idejére
2026. június 25., csütörtök

Jótanácsok kánikula idejére

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg

Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.

Miközben Erdélyben is egyre nagyobb a forróság, Nyugat-Európában emberéleteket követel a kánikula, melegrekordok dőlnek meg
2026. június 24., szerda

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?

Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).

Elena Ceaușescu mélyen eltitkolt balesete – Igazság volt vagy városi legenda?
2026. június 24., szerda

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon

A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.

Figyelmeztetés a nyaralóknak: kellemetlen fertőzést okozó baktérium terjed a tengerpartokon
Hirdetés
Hirdetés