Hirdetés

Új zenei színpad a Kolozsvári Magyar Napokon

A Kolozsvári Magyar Napok idei programkínálatában újdonságként szerepel az a Fogoly utcai színpad, ahol – a Farkas utcai és a főtéri helyszínek mellett – szintén igényes zenére bulizhatnak az érdeklődők augusztus 14. és 21. között.

Krónika

2016. július 27., 16:012016. július 27., 16:01

2016. július 27., 16:552016. július 27., 16:55


Idén első alkalommal a Farkas utcához közel eső Fogoly utcában is külön színpaddal, teraszos-kávéházi hangulattal várják az igényes zene kedvelőit a Kolozsvári Magyar Napok szervezői. Mint közölték, ott kapnak bemutatkozási lehetőséget a Cseh Tamás Program égisze alatt befutó fiatal magyar zenekarok, ugyanakkor közkedvelt helyi és magyarországi bandák is fellépnek a várfal tövében.

Nemcsak bulihelyszínként üzemel majd, hiszen – a magyar napok szabadtéri kávézójaként – napközben is étellel, itallal és jó zenével várja majd az érdeklődőket. Már kedden (augusztus 16-án) érdemes lesz ellátogatni a Fogoly utcai színpadhoz, ahol 18 órától a magyar rock egyik kiemelkedő zenekara, a Moby Dick együttes csap a húrok közé. A soproni formációt 1980-ban még tinédzserként alapította két, egymással rokoni kapcsolatban álló gitáros: Schmiedl Tamás és Mentes Norbert. A két gitároshoz kezdetben Rozsonits „Rózsi” Tamás dobos és Giczy Kurt basszusgitáros csatlakozott. Négyük együttesének zenei stílusa a brit heavy metal új hullámának, a power metalnak és az évtized végén erősödő trash metalnak a hatására bontakozott ki.

Szerdán (augusztus 17-én) két előadó is színpadra lép: 17 órától a főként jazz, funk és hip-hop műfajokban alkotó Köles Elizát láthatják a kolozsváriak, míg 18.30-tól a 2012-ben Székelyudvarhelyen alakult Stereogam, a 2015-ben szervezett Legszebb Erdélyi Magyar Dal verseny nyertesének dalaira bulizhatnak az érdeklődők. 

Csütörtökön (augusztus 18-án) 18 órától a Kolozsváron már ismerős Whisperblast zenekart hallhatjuk, akik legutóbb a Punnany Massif társaságában játszottak a kincses városban, s akikre épp úgy jellemző a minőségi rockzene, mint a bulizós, akusztikus hangzásvilág. Őket követi 20 órától a Loose Necties Society, akiket a kolozsváriak csak „színészzenekarként” ismernek, hiszen tagjaik a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei is egyben.

Pénteken (augusztus 19-én) három fellépő szerepel a programban. 16.30-tól a reggaet, jazzt és bluest is játszó, másfél éve megalakult Éva Presszó lép színpadra, 18 órától a Nyilas Reni & Ők zenéjét hallhatjuk, 19.30-tól pedig Gájer Bálint és zenekara szórakoztatja majd az érdeklődőket. Szombaton (augusztus 20-án) 18.30-tól a blues-rockot játszó Loyal zenekar indítja a koncertprogramot a Fogoly utcában, őket pedig – 20 órától – az Organism zenekar követi, amelyet leginkább a hatvanas évek népszerű amerikai jazz-zenekarainak hangzásvilága jellemez.

A fesztivál utolsó napján (vasárnap, augusztus 21-én) is tartalmas koncertekkel várják a fesztiválozókat. Az újonnan beüzemelt színpadon fellép majd – 16 órától – a delta bluesból és folklórból egyaránt inspirálódó The Devil’s Trade, 17.30-tól egy bajai ska-reggae bandát, a StabilFrazírt köszönthetjük Kolozsváron. 19 órától egy igazi zenei csemegével zárul a Fogoly utcai színpad programja, ugyanis akkor a Four Bones Quartet zenél, ütőhangszereken közreműködik Kovács Tamás „Tobzi”. A zenekar a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet közreműködésével vesz részt a rendezvényen. A négyes repertoárja széles skálát ölel fel a korai reneszánsztól az ismert klasszikusokon át a kortárs zenéig. A rendezvénysorozat zenei programja az egyéb kulturális programokkal együtt megtalálható a Kolozsvári Magyar Napok honlapján.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés