
Tizenhét új előadó részvételét jelentették be a kolozsvári Untold fesztivál szervezői csütörtökön, ugyanakkor közölték, az eseményre 300 ezer fős nézősereget várnak.
2015. március 06., 11:432015. március 06., 11:43
Az új nevek a következők: Fedde le Grand, Andy C, Tujamo, Pendulum Dj Set, DJ Premier, Wilkinson, Bondax, Foreign Beggars, P Money, Akua Naru, Crazy P, Jeru the Damaja, Onra (live), Mr Woodnote & Eva Lazarus, Nightmares on Wax (dj set), Subcarpaţi, Şuie Paparude.
Az Avicii és David Guetta nevével fémjelzett fesztivált július 30. és augusztus 2. között szervezik. A szervezők szerint az Untold az ország legnagyobb zenei fesztiválja lesz, amely 10 színpadon sorakoztatja fel az előadókat, mintegy ezer önkéntes munkáját veszi igénybe, és 4,5 millió euróra rúg a költségvetése.
Bogdan Buta, a fesztivál igazgatója kijelentette, Európa egyik legnagyobb rendezvényét kívánják megrendezni Kolozsváron. A szervezők azt is bejelentették, 23 500 bérletet adtak el eddig. A bérletek három százalékát külföldiek vásárolták meg, így legalább 700 fiatal érkezik a kincses városba a határokon túlról.
Az eddigiekhez képest 10 lejjel drágult a négynapos bérlet elővételi ára, azaz 259 lejért lehet megvásárolni. A fesztivál keretében a Főtéren ingyenes koncerteket is tartanak. Sátortábor várja a fiatalokat, helyszínként a kincses város melletti Gorbó völgye vagy a Hója-erdő jöhet szóba, a tábor őrzését, illetve lakóinak utaztatását a szervezők vállalták magukra.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!