2011. május 30., 12:162011. május 30., 12:16
A kiállított dokumentumok között szerepel egy levél, amely alátámasztja a hosszú ideje forgalomban lévő híreszteléseket, miszerint Lenin zsidó származású volt. Ez a jelentős antiszemita hagyományokkal bíró Oroszországban, ahol ma is sokan tisztelik az 1917-es forradalom vezérét, komoly megbélyegzést jelenthet.
A levelet Anna Uljanova, Lenin legidősebb nővére írta Sztálinnak, és az áll benne, hogy anyai nagyapjuk ukrajnai zsidó volt, aki azért tért át a keresztény hitre, hogy tanulhasson, továbbá hogy elkerülhesse a zsidók számára kötelező letelepedési helyet előíró rendelet hatályát. \"Szegény zsidó családból származott (a nagyapa), keresztlevele szerint a zsitomiri Mozesz Blank fia volt\" - írta Uljanova az 1924-ben elhunyt Lenin helyére lépő Sztálinnak 1932-ben. Lenin nővére levelében rámutatott: \"Vlagyimir Iljics mindig nagy véleménnyel volt a zsidókról, és sajnálom, hogy családunk eredete - amelyet mindig gyanítottam - nem vált ismertté életében\".
Lenin nővére arra kérte Sztálint, hogy tegye közzé a Lenin származásáról szóló adatokat, és ezzel lépjen fel az antiszemitizmus terjedése ellen. Sztálin azonban nem vett tudomást a javaslatról, és utasította Uljanovát, hogy tartsa titokban ezeket az adatokat.
A cári Oroszroszágban a zsidók csak egyes vidékeken lakhattak, és ezek a mai Litvánia, Fehéroroszország, Lengyelország, Moldova és Ukrajna területén voltak. A dühöngő antiszemitizmus miatt sok zsidó csatlakozott a bolsevik mozgalomhoz, és néhányan az 1917-es forradalom után a hatalomra jutó kommunista párt vezetői közé kerültek. A forradalom vezére, Lenin azonban Uljanov néven született 1870-ben, és kizárólag orosznak vallotta magát. A Lenin vezetéknevet 1901-ben, szibériai száműzetése idején vette fel. Hivatalos életrajzában, amelyet unokahúga, Olga Uljanova írt, csak orosz, német és svéd gyökerekről van szó.
Lenin életében ugyan kapott némi támogatást a zsidó kultúra, de ez véget ért a harmincas évek elején, amikor Sztálin antiszemita tisztogatásokat rendezett a kommunisták körében, és azt tervezte, hogy a Szovjetunióból minden zsidót a kínai határra, a későbbi Birobidzsánba telepít.
A kiállításon kizárólag a titkosítás alól nemrég felszabadított 111 dokumentum látható, és mind első ízben került a közönség elé. Bemutatnak egy olyan levelet is, amely arról tanúskodik, hogy Lenin az 1922-ben elszenvedett szélütése nyomán olyan állapotban volt, hogy megkérte Sztálint: hozzon neki mérget. Marija Uljanova, Lenin legifjabb húga 1922-ben azt írta: \"Nem véletlenül választotta erre Sztálint: tudta, hogy szilárd talajon álló bolsevik, akiben nincs semmiféle szentimentalizmus. Ki más merné kioltani Lenin életét?\"
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!