Hirdetés

Ugron Zsolna új történelmi regénye Kolozsváron és Vásárhelyen

Ugron Zsolna „Erdélyi menyegző" című új történelmi regényét mutatja be Kolozsváron és Marosvásárhelyen a hét végén Lévai Anikó és Molnár-Bánffy Kata a szerző jelenlétében.

Kiss Judit

2014. január 30., 20:052014. január 30., 20:05

A kötet kolozsvári bemutatóját a Bulgakov kávéház télikertjében szombaton 18 órától, Marosvásárhelyen másnap 15 órakor a Lazarenum Alapítvány Bocskai termében szervezik. „Szerelmi bánatra szerelem kell, de nem ám olyan álmodozó, képzelődő, sóhajtozó. Oda csata kell, s győzelem. Nagy győzelem, ami gyógyír tud lenni a sértett büszkeségre\" – olvasható a kolozsvári születésű szerző (képünkön) új regényében.

A történet 1608 novemberében kezdődik Kolozsváron, amikor a város Báthory Anna esküvőjére készülődik. A fejedelem tizennégy éves húgát családjának és kötelességeinek tiszteletére nevelték. Engedelmes araként, vagy lázadó özvegyként teljesíti-e be sorsát? Hogyan boldogul a három részre szakadt ország politikai játszmái közepette egy fiatal lány a hatalommal bíró férfiak szerelmével, érdekeikkel és kapzsiságukkal harcolva?  Szerelmes fiatalasszony vagy ördög, gyilkos, kurva ahogy az új fejedelem nevezi?  – ezekre a kérdésekre keresi a választ az Erdélyi menyegző.

A regény helyszíne a 17. század eleji Erdély és Magyarország, a politikai intrikák, az állandó háborúskodás világa, ahol hitviták, árulások és érdekházasságok döntik el országrészek és emberek sorsát, ahol a végvárakban az ostromlott falak mögött csodálatos jelenésekről, családi átkokról, mérgezésekről és testvérszerelemről suttogtak.

Ugron Zsolna első történelmi regényében a 17. század egyik leghírhedtebb, legtitokzatosabb alakját, a bűbájos boszorkánynak is titulált Báthory Annát idézi meg, a körülrajongott és gyűlölt Báthoryak világát, ahol a parancsszóra elhált szerelmek és politikai gyilkosságok közepette egy asszony boldog akart lenni.

Az Erdélyi menyegzőnek természetesen vannak irodalmi előzményei, Makkai Sándor Ördögszekér című regényén túl a legfontosabb Móricz Zsigmond Erdély-trilógiája. Ugron Zsolna itt figyelt fel Báthory Anna alakjára, és ahogy más történelmi regények olvasásakor, most is kutakodni kezdett az őt érdeklő figura valóságalapja után – mondta el nemrég a Magyar Nemzetnek.

Mint kifejtette, meglepte, milyen kevés forrás maradt fenn róla. Van például egy tizenöt éves periódus, amikor eltűnik, semmilyen forrás nem említi, de ezen túl is rendkívül keveset tudunk róla. Az erdélyi arisztokrata családból származó Ugron Zsolna író, újságíró 1978-ban született Kolozsváron, Budapesten él. 2010-ben megjelent első regénye, az Úrilányok Erdélyben hónapokig vezette a sikerlistákat.

A könyvben annak a társadalmi rétegnek állít emléket, amely a fogságban, a meghurcoltatásban is emelt fővel élt, és amely romjaiban hever, akárcsak azok az épületek, amelyekben fénykoruk idején éltek e családok. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés