Hirdetés

Túrakalauz a Retyezát-hegységről

A Retyezát-hegységről szóló, újonnan megjelent túrakalauz bemutatóját tartják Kolozsváron az Ünnepi Könyvhét nyitónapján, szerdán.

Hírösszefoglaló

2013. június 03., 18:022013. június 03., 18:02

A RETYEZÁT, a Kárpátok metszete című kötet szerzője Székely Árpád székelyudvarhelyi geográfus-földrajztanár, akinek általános iskolai diákok számára készített munkafüzetei is közismertek. Az élménybeszámolóval és vetítéssel egybekötött  előadást  19 órától tartják az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában, a könyvet dr. Farkas György, a Sapientia EMTE tanára méltatja. A könyvet bemutatják Budapesten is: a Corvinus Egyetemen június 6-án, csütörtökön este 6 órától várják az érdeklődőket. Erdély délnyugati végvidékén, a Hunyad megyéhez tartozó Hátszegi-medence fölé tornyosul várfalként a Retyezát, a természeti és történelmi értékekben gazdag hegység, amely ideális feltételeket teremt a túrázáshoz, ugyanakkor jól jelzett ösvényhálózata ellenére még őrzi romantikáját, vadregényességét.

A bemutatandó túrakalauz öt nagyobb fejezetből áll: az első rész rövid természettudományos összefoglalást ad a hegytömegről. A második fejezet a túrázással kapcsolatos általános ismereteket, hasznos tudnivalókat tartalmazza: megközelítés, hegyi túrázás, szálláslehetőségek, hegyimentő-szolgálat. A kiadvány a túraútvonalakra helyezi a hangsúlyt, ezért a harmadik fejezet azzal az igénnyel íródott, hogy a Retyezát összes turistaútját, ezen kívül számos pásztorösvényét és rejtett csapását ismertesse.

A naprakész adatoknak köszönhető, pontos, részletes túraleírások alapját a 2008–2012 közötti teljes körű terepbejárás képezi. A kötet a 2012 őszén átadott új turistautak mellett magyar nyelven elsőként közölt útvonalakkal is szolgál a retyezáti túrázóknak. A több mint 30 többnapos túra során készült, az évszakok színvilágát tükröző fotók és feliratos átfutó képek – további fotográfusok munkáival kiegészítve – alapos betekintést engednek a színes, vonzó hegyvilágba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés