
Bejutott a legjobb tizenegy versenyző közé az X-Faktor magyarországi tehetségkutató szombat esti adásában a nagyváradi Tóth Andrea és a négyfalusi Jakab-Péter Izabella.
2014. október 26., 16:052014. október 26., 16:05
A versenyzők ezúttal szerelmes dalokat adtak elő a műsorban. A 15 éves Tóth Andrea eddig rockos, pörgős dalokkal bizonyította tehetségét, most líraibb oldalát kellett megmutatnia, hiszen az est témája a szerelem volt. Szikora Róbert, az egyik mentor a mezőny egyik „legangyalibb figurájának\" nevezte fellépése előtt Jakab-Péter Izabellát, aki azt ígérte, most \"egy kis ördög is kibújik belőle\". A versenyzőnek legutóbb párbajoznia kellett, ám ez most nem rontott a magabiztosságán.
A 21 éves négyfalusi lányról már kiskorában megállapították, hogy van tehetsége az énekléshez. Gimnazista korában a Graphic együttes énekesnője volt, több fellépésen részt vettek, jelentkeztek az Erdély Hangja tehetségkutatóra is, ahol Izabella később szólóban is próbálkozott. \"Az egyetem elkezdése óta Lajtai Norbert zongoristával, haverommal énekelünk rendezvényeken, és a Sonor együttessel zenélgetünk\" – idézi az X-faktor tehetségkutató honlapja a négyfalusi lányt.
Jakab-Péter Izabella harmadéves egyetemi hallgató a brassói Transilvania egyetem bank és pénzügy karán, hétvégente egy étteremben énekel.
A nagyváradi Tóth Andrea művészeti iskolába jár, rajz szakon tanul, és tervei szerint jövőre elkezdi a ruhatervezés szakot. Alföldi Róbert, a tehetségkutató egyik mentora úgy értékelte Tóth Andrea produkcióját, hogy megpróbált „felnőtteskedni\", ami azért baj, mert „a lényeget fedi el\", miközben „zseni\".
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!