
Fotó: mti
A nagy érdeklődés miatt egy hónappal meghosszabbították a Csontváry Kosztka Tivadar életművének nagy részét bemutató budapesti kiállítás nyitva tartását. A tárlat így 2016. január 31-ig lesz látható a budai Várban.
2015. december 29., 18:102015. december 29., 18:10
„A júliusban nyílt kiállítás eddig mintegy 90 ezer látogatót vonzott és jelentős, 170 millió forintos jegyárbevételt hozott a Várgondnokságnak, ami további tárlatokhoz adhat anyagi hátteret” – mondta a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára egy sajtótájékoztatón a kiállítás helyszínén, a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. üzemeltetésében álló Honvéd Főparancsnokság felújított épületében. L. Simon László kitért arra: sok megkeresést kaptak az elmúlt hetekben, hogy jó lenne meghosszabbítani A magányos cédrus – Csontváry géniusza című tárlat nyitva tartását. Ezért döntöttek úgy, hogy az eredetileg december 31-ig tervezett tárlat egy hónappal tovább legyen látható.
„Ahogy a nyári megnyitón fogalmaztam, ez az évtized kiállítása. A látogatók érdeklődése, a nagyarányú jegyvásárlás teljes egészében visszaigazolta a várakozásokat, vasárnap a kígyózó sorok miatt már meg kellett hosszabbítanunk a napi nyitva tartást” – szögezte le.
Az államtitkár újságírói kérdésre válaszolva közölte: a pécsi Csontváry Múzeum január 31. után, a kölcsönzési szerződésnek megfelelően visszakapja képeit a budapesti tárlatról. „A pécsi múzeum alkotásai állami tulajdonban, a Magyar Nemzeti Galéria vagyonkezelésében vannak, az erre vonatkozó szerződést nemrég hosszabbították meg, így semmi akadálya nincs annak, hogy ezek a Csontváry-képek továbbra is Pécsett legyenek. Ettől független, hogy Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kezdeményezte egy budapesti Csontváry-múzeum létrejöttét. Az egy ötletpályázat megfogalmazása, és a későbbiekben derül ki, mi lesz a sorsa” – fejtette ki L. Simon László.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
A felmelegedő tengerek kedvező feltételeket teremtenek a Vibrio vulnificus nevű kórokozó terjedéséhez.
Mi lehet a jól sikerült, ízes, megfelelően sós, ropogós kovászos uborka titka? Mostanra úgy tűnik, az volt a kulcsmondat, amit a Székelyföldön hallottunk valamikor régen: ez a bevált módszer egyik nyitja.
szóljon hozzá!