
2010. február 25., 09:342010. február 25., 09:34
„Hatvanötmillió évvel ezelőtt Kelet-Európa mai területét javarészt tenger borította, amelyből szigetek emelkedtek ki. Ezek egyike volt egy 77 ezer négyzetkilométeres sziget” – olvasható a The Daily Telegraph on-line kiadásában.
A szigeten élő dinoszauruszok némelyike nyolcszor kisebb volt, mint szárazföldi fajtársaik. A szigeti dinók közül például a Magyarosaurus– melynek maradványait a 19. század végén fedezték fel – alig volt nagyobb, mint egy modernkori ló, bár a bolygónkat valaha benépesítő legnagyobb állattal, a 80 tonnás, 30 méter hosszúságú Argentinosaurusszal állt rokonságban.
Egy másik szigeti törpe a háromméteresre és több mint háromtonnásra is megnövő kacsacsőrű növényevő, az Iguanodon kicsinyített másának tűnik. A Telmatosaurus, azaz „mocsárgyík” szigeti változata „mindössze” 3 méteres volt, míg a szárazföldi rokon testhossza elérte a 7–10 métert. Michael Benton, a Bristoli Egyetem professzora – aki román és német paleontológusokkal közösen végezte a kutatásokat –, úgy vélekedik, a dinoszauruszok az úgynevezett izolált zsugorodásnak „köszönhették” aprócska méreteiket.
„A legtöbb általunk ismert dinoszaurusz a szárazföldön élt a késő krétakorban, ahol bőséggel volt élelmük. Nagy testméretük egyben védelmet is jelentett a ragadozókkal szemben. Európában azonban az emelkedő tengerszint miatt a dinoszauruszok a vízből kiemelkedő szigeteken rekedtek, ahol kevés volt az élelem. Alkalmazkodni voltak kénytelenek, össze kellett zsugorodniuk, vagy kihaltak” – magyarázta Michael Benton. Ismertetése szerint a leletek tanúbizonysága szerint az adott szigeten trópusi éghajlat uralkodott.
Buja vegetáció borította, bőséggel volt rovar, ám az élelemforrások meglehetősen szűkösek voltak, ha több száz dinoszaurusz élt a szigeten. „Nagy volt az evolúciós nyomás: vagy összemennek, vagy kihalnak. A szigeten nemigen lehettek nagytestű húsevők, így a növényevő dinoszauruszoknak nem kellett nagyra nőniük, hogy elriasszák a ragadozókat” – vélekedett Benton professzor. Paul Barrett, a londoni Természettudományi Múzeum paleontológusa szerint, ahol a kutatásban „szereplő” fosszíliákat őrzik, a szigeti zsugorodás folyamata évmilliókon át tartott.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.