Hirdetés

Toldi-panoptikum Debrecen és Nagyszalonta közös szervezésében

Toldi-panoptikummá alakították át a debreceni vidámpark egyik legrégebbi nevezetességét, az elvarázsolt kastélyt, a gyermeknap alkalmából vasárnap megnyitott interaktív tárlat Debrecen és Nagyszalonta egyéves közös kulturális projektjének része. A két város közös uniós finanszírozású programja Nagyszalonta szülötte, Arany János életének és munkásságának állomásait állította középpontba, kiemelt célként megjelölve az irodalmi turizmus fejlesztését.

Hírösszefoglaló

2012. május 29., 07:572012. május 29., 07:57

Az elmúlt egy évben a két település közösen jelent meg turisztikai kiállításokon, és több utazást is szerveztek iskoláscsoportoknak. Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere vasárnap a debreceni vidámparkban tartott megnyitón kiemelte: akárcsak a Toldi, úgy most a Toldi-panoptikum is pályázat útján születhetett meg. Ehhez a város 27 millió forintot nyert – ismertette.

A kiállításon a gyerekek játékos formában ismerhetik meg Arany János egyik leghíresebb művét: le kell tudni nyomniuk a szarvánál fogva a szürkemarhabikát, mozgásérzékelős szobában virtuálisan állhatnak ki a cseh vitéz ellen, korhű jelmezekbe bújhatnak, és videoanyagokat nézhetnek meg a Toldi leghíresebb jeleneteiről. Az egymásba nyíló termek mindegyikében két-két tv-képernyő is fogadja a viaszbábuk közé érkező gyerekeket, akik már a sajtóbejárás idején is hosszú sorokban kígyózva vártak a bejutásra.

A panoptikum termeit végigjárva a látogatók öt kérdésre felelhetnek egy információs terminálon a művel kapcsolatban. Ha helyesen válaszolnak, fényképet készíttethetnek magukról, eldönthetik, hogy Nagy Lajos korának harci öltözékei közül melyiket viselik. Az elkészült fotót már a helyszínről elküldhetik e-mailben maguknak és barátaiknak. Nagy Sándor Tibor, a vidámparkot fenntartó Nagyerdei Kultúrpark igazgatójának közlése szerint az elvarázsolt kastélyhoz hasonlóan a Toldi-panoptikum is a park „zászlóshajója” marad.

Török László, Nagyszalonta polgármestere úgy fogalmazott: „az a magyar, aki legalább egyszer nem megy el Nagyszalontára, olyan, mint a muzulmán, aki nem megy el élete során Mekkába”. A Debrecennel fennálló kapcsolataikat a szakmai mellett emberinek és barátinak nevezte, egyben szorgalmazta a határ két oldalán élők kapcsolatépítésének folytatását.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés