Hirdetés

Többféle csokoládét visszahívnak a romániai boltokból

Egy hollandiai gyárban előállított Mars, Snickers és Milky Way csokoládékat hív vissza 55 ország, köztük Románia boltjaiból az amerikai Mars Inc., mivel egy fogyasztó műanyagdarabkákat talált az egyik édességben. 

Kiss Judit

2016. február 24., 19:562016. február 24., 19:56

A romániai piacról mintegy 30 tonnányi csokirudat vonnak be: a Mars, Snickers és Milky Way édességek szavatossága 2016-ban és 2017-ben járna le. A cég eredetileg Németországban kezdte visszahívni a kéthavi termelésnek megfelelő mennyiséget, később többek közt Hollandában, Nagy-Britanniában, Belgiumban és Olaszországban is ugyanígy jártak el.

A cég németországi képviselői közleményükben azt írták, el akarják kerülni, hogy a vásárlók esetleg hibás terméket fogyasszanak. A Mars Inc. egyébként nemcsak édességet forgalmaz, hanem rizset, tésztaféléket és állateledelt is. Közben a Lidl felkérte azokat a vásárlókat, akik 200 grammos, csomagolt kókuszdiót vettek üzletláncából, hogy vigyék vissza a terméket. A gyártó ugyanis nem zárja ki, hogy a 2016 decemberéig érvényes kókuszdió szalmonellával fertőzött. Az üzletlánc közlése szerint a vásárlók akkor is visszakapják pénzüket, ha nem tudják felmutatni a számlát.

Hetvenkétmillió dolláros kártérítés rákkeltő hintőpor miatt

Hetvenkétmillió dollár kártérítést ítélt meg egy missouri bíróság egy amerikai nő családjának, a hozzátartozók szerint ugyanis az évtizedes bébihintőpor-használatba halt bele az asszony. Az alabamai Birminghamből származó Jackie Fox évtizedeken át használta a Johnson & Johnson bébihintőporát. A 62 éves aszszony tavaly halt meg petefészekrákban.

A család szerint a hintőpor és a betegség között ok-okozati összefüggés van, s erről a gyártó is tudott. Az asszony hozzátartozói ezért bírósághoz fordultak. Ügyvédjük azzal érvelt, hogy a kozmetikai termékeket forgalmazó cég tisztában volt azzal, hogy a hintőpor növelte a rák kialakulásának kockázatát, ám erre nem figyelmeztette a vásárlókat – írja a BBC. A bíróság igazat adott a családnak, amelynek 72 millió dolláros kártérítést ítélt meg. A cég tagadja, hogy a hintőpor ártalmas lenne az egészségre, s a Johnson & Johnson szóvivője kilátásba helyezte a fellebbezést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel

Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.

A szilvaízen és pálinkán túl: izgalmas ízvilágú, különleges receptek az őszi gyümölccsel
Hirdetés
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió
2026. augusztus 23., vasárnap

Hétfőn indul a megújult Kossuth Rádió

2026. augusztus 23., vasárnap

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének

Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.

„Benőtt a feje lágya” az RMDSZ szóvivőjének
2026. augusztus 23., vasárnap

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság

Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.

Nem minden válás kudarc: pszichoterapeuta arról, miért ér véget egyre több házasság
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró

Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.

Székelyföldi turisztikai célpontokról ír lelkendezve egy világjáró brit újságíró
2026. augusztus 19., szerda

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők

A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.

Fekete, fehér, igen, nem – A fantáziátlan színű autók a menők
2026. augusztus 19., szerda

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval

Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.

Szicíliai szalagok, erdélyi hegedűszó – táncban találtak közös nyelvre Kolozsváron - videóval
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban

A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.

Fakultatív tantárgyként vezetik be a csillagászatot a középiskolákban
2026. augusztus 16., vasárnap

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja

Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.

Görögdinnye: most múlik pontosan a nyár „koronázatlan királynőjének” szezonja
2026. augusztus 16., vasárnap

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője

Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.

Szatmárnémeti lány a Miss Balaton 2026-os királynője
Hirdetés
Hirdetés