
Björn Ulvaeus, az ABBA együttes alapító tagja egy szombaton megjelent interjúban lehűtötte a rajongók várakozásait, hogy a nagysikerű együttes ismét színpadra áll.
2013. május 06., 12:302013. május 06., 12:30
\"Ígérem, az ABBA soha nem áll újra össze - képtelen lennék elviselni a csalódáskeltés okozta stresszt. Amikor hallgatod a muzsikánkat, nem sokkal jobb az, hogy négy fiatal, energikus embert látsz képzeletben? Jobb ez, mint négy öreg ember\" - hangoztatta Ulvaeus. Az együttes egyik énekesnőjével, az Agnetha Fältskoggal készült interjú keltett reményt a világhírű svéd együttes egykori és mostani rajongóiban. Agnetha április 25-én arról beszélt a Die Zeit című német lapnak, hogy nyitott lenne az újraegyesülésre, és egy jótékonysági koncertre nem mondana kapásból nemet.
Nagy-Britanniában a Paddy Power fogadóiroda azonnal felajánlotta, hogy 14-szeres szorzóval fogadni lehet nála az együttes feltámadására, sőt: 16-szorossal arra is, hogy az ABBA fogja megnyitni a 2013-as Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek idén Malmö ad otthont május közepén. Élő koncerten ugyan nem hallhatják kedvenceiket a rajongók, ám kedden Stockholm egyik turisztikailag legfrekventáltabb körzetében, a Királyi-szigeten megnyílik az ABBA múzeum a Swedish Music Hall of Fame főépületében.
Az intézmény az Abba - The Museum nevet kapta az 1977-ben készült, az ABBA - The Movie című film alapján. A kiállítótermekben például a látogatók beállhatnak énekelni ötödik tagként az együttesbe, sőt számítógép segítségével dalfelvételt is készíthetnek velük - olvasható a The Local című svéd napilapban. Egy másik termet a Ring, ring című számnak szentelték, ahol elhelyeztek egy 1970-es évekbeli telefont. Ennek számát csak négyen tudják felhívni, az ABBA tajgai - Björn Ulvaeus, Benny Andersson, Agnetha Fältksog és Anni-Frid Lyngstad -, akik alkalmanként fel is tárcsázzák a számot és elbeszélgetnek az éppen ott lévő látogatókkal.
Az 1970-ben alakult ABBA együttes akkor vált világszerte ismertté, amikor 1974-ben a Waterloo című dalával megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált. 378 millió lemezt adtak el világszerte, és éveken át uralták a különböző toplistákat. A múzeum létrehozásában az együttes valamennyi tagjai részt vett, számos kelléket, például fellépő ruhákat adományozott az intézménynek. Az audio guide tárlatvezető szövegét Catherine Johnson, a Mamma Mia című musical szövegkönyvének írója készítette.
Lélegzetelállító mutatvánnyal hívta fel magára a figyelmet két orosz származású aktivista New Yorkban: felmásztak az Empire State Building csúcsára, ahol egy világbékét hirdető transzparenst feszítettek ki, majd a férfi megkérte társa kezét.
Szokatlan riasztás miatt vonult ki hétfőn késő este az aradi csendőrség: valamivel 23 óra a 112-es segélyhívószámon jelentette be egy férfi, hogy autója motorházteteje alatt egy kígyó bújt meg.
Júniusban már elárasztja a piacokat a világos és sötétebb színű zöldpaprika, amit nemcsak töltött paprika formájában és nyersen fogyaszthatunk. Összeállításunkban nyári, hűsítő fogások receptjeit is közöljük – főszerepben a zöldpaprika.
Európát, és azon belül Romániát is történelmi hőség hulláma érte el. Alább pontokba szedve foglaljuk össze, mi történik a testünkkel a kritikus hőmérsékleti határokon, mire kell különösen figyelnünk, és hogyan védekezhetünk hatékonyan a hőség ellen.
Magyarul talán frappánsan „házpesztrának” fordíthatnánk az angol kifejezéssel house-sitting-nek nevezett új utazási trendet, ami lassan meghódítja a világot. Fő aduászai: pénztárcabarát, ráadásul autentikus helyi élményt nyújt.
A nyár a legtöbb ember fejében a szabadság, a napsütés, a nyaralás és a gondtalan kikapcsolódás évszaka. Mégis sokan vannak, akik éppen ezekben a hónapokban érzik magukat feszültebbnek, kimerültebbnek vagy szorongóbbnak.
Te is kívülről fújod a legnagyobb slágereket? Otthon vagy a zene világában, vagy csak egyszerűen imádod a fesztiválhangulatot? Akkor itt a te időd! Itt a Krónika legújabb nyereményjátéka!
A következő napokban várható hőhullám miatt ajánlásokat fogalmaztak meg csütörtökön a hatóságok a lakosság számára.
Egyre erősödik a forróság és kiterjed egész Romániára – figyelmeztetnek a meteorológusok, akik narancssárga és sárga hőségriasztásokat adtak ki, amelyek csütörtök reggeltől péntek 21 óráig érvényesek.
Elena Ceaușescu eltitkolt balesete igazság vagy városi legenda? – erről közölt bejegyzést szerdán a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!