Hirdetés

Több mint százéves felújított székely kaput avattak Csíkdelnén

Átadták Csíkdelnén azt az 1909-ben készült székely kaput, amelynek szeptemberben kezdték el a felújítását a Hargita Megyei Tanács és a Hargita Megyéért Egyesület segítségével. 

Krónika

2015. november 24., 19:142015. november 24., 19:14

A tanács és az egyesület közösen pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél (BGA). A BGA és a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság hathatós támogatásával idén újabb hatmillió forint áll a megye rendelkezésére helyi székely kapuk felújítására. 2014-ben öt neves székely kaput újítottak fel, most újabb kilenc megmentésére nyílik lehetőség – adta hírül a Hargita Megyei Tanács sajtószolgálata.

A hétfői ünnepélyes avatáson Csintalan László plébános mondott áldást. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke emlékeztetett, Kovács Piroska, a máréfalvi Kőlik hagyományőrző egyesület vezetője munkája révén európai elismerésnek örvend a székely kapuk felújítása, a mozgalom elindítóját Europa Nostra Nagydíjjal tüntették ki. Európai uniós program keretében is támogatják a felújításokat, miután a megyei tanács sikeresen pályázott a Regionális Operatív Program 5.3-as kiírásán.

Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul elmondta, ahhoz, hogy a magyar állam támogathassa a székely kapuk felújítását, helyi kezdeményezésre volt szükség, és a további kezdeményezéseket is igyekeznek támogatni. A főkonzul azt mondta, fontos, hogy minél többen az elődök által használt anyagokból építkezzenek, és minél több székely kapu épüljön.

A kaput egy ilyenkor szokásos ceremóniával avatták fel. Incze Csaba házigazda virágcsokrot nyújtott át Székely Csaba kapukészítő mesternek, amit a mester visszautasított arra hivatkozva, hogy csokorral nem lehet kaput avatni. A gazda visszavitte a csokrot a házba, majd egy újat hozott ki, és egy üveg pálinkával együtt átadta a mesternek, aki így már felavatta a kaput.

A ceremóniát követően a helyi közbirtokosság székházában gyűltek össze a helybéliek és a megyei tanács munkatársai, ahol Péter Csaba, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola vezetője ismertette a székelykapu-faragó tanfolyamukat. Az évek során több mint 1600-an végezték el a képzést a megyében, és további kihelyezett tanfolyamokat tartanak, hogy minél többen kedvet kapjanak az ősi tudás elsajátításához.

A delnei kívül Csík térségében Szentkirályon, Menaságon, Szentgyörgyön és Madarason újítottak fel, Udvarhely térségében Zetelakán, Székelylengyelfalván és Székelyszentléleken restaurálnak kapukat. A megyei tanács székelykapu-programjáról bővebb információk itt olvashatóak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü

Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.

Ha van otthon káposzta és murok: drága hozzávalók nélkül is lehet különleges a menü
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő

Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.

A Krav Maga több mint harcművészet: amerikai tapasztalatait adja tovább Kolozsváron Szabó Enikő
2026. november 07., szombat

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért

Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.

Ötszáz méteren múlhat Európa legritkább halfajának fennmaradása – Újabb lépésekkel mentenék a kölöntesügért
2026. november 06., péntek

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu

Újabb rekordot hozott az október, az El Niño fokozza az emberi tevékenység okozta felmelegedést
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!

Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!

Zseniális magyarok kvíze: játssz és nyerj a Krónikával!
2026. november 02., hétfő

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését

A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.

Veszélyesnek tartják a TikTokot, de a szülők többsége nem korlátozza gyermeke internetezését
2026. november 01., vasárnap

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban

Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.

Tánccal a magány ellen: közösséget épít a szenior örömtánc a Szilágyságban
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,

A név kötelez: édességek édesburgonyából
A név kötelez: édességek édesburgonyából
2026. november 01., vasárnap

A név kötelez: édességek édesburgonyából

2026. október 29., csütörtök

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit

Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.

Egy nettó minimálbérért borzonganak Drakula várában: a borsos ár sem riasztja el a vámpírlegendák rajongóit
2026. október 26., hétfő

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét

Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.

Gasztrotérképen ízlelgethetjük Hargita megyét
Hirdetés
Hirdetés