
Több mint 50 ország filmforgalmazói vásárolták meg a Saul fia jogait Cannes-ban, ezzel a film már a mozipremier előtt visszahozta az árát – írta közleményében a Magyar Nemzeti Filmalap.
2015. június 10., 17:582015. június 10., 17:58
Nemes Jeles László Saul fia című alkotásában Molnár Levente kolozsvári színész is szerepel. A film a cannes-i sikereken túl – a zsűri Nagydíja, a kritikusok FIPRESCI-díja, Francois Chalais-díj, továbbá a legjobb hangmérnöki munkáért Zányi Tamásnak odaítélt a Vulcain-díj – gazdaságilag is kiemelkedő siker lett.
A Filmalap 321,6 millió forinttal támogatta a Laokoon Filmgroup gyártásában készült alkotást, és ez az összeg már most megtérült a film külföldi eladásaiból származó bevételekből. Kiemelkedő eredmény, hogy egy magyar gyártású elsőfilm a hazai és nemzetközi mozibemutatókat megelőzően visszahozza az árát – méltatta a sikert a Filmalap közleményében.
A Saul fia a cannes-i filmfesztivál és az azzal párhuzamosan megrendezett filmvásár kiemelkedő újdonsága is volt. A magyar film nemzetközi forgalmazási jogainak értékesítésével megbízott, párizsi székhelyű Films Distribution több mint 50 ország filmforgalmazójának adta el a Saul fiát Cannes-ban, köztük a Sony Pictures Classics vezető amerikai forgalmazónak.
A Sony Pictures Entertainment 1992-ben alapított, a független filmek amerikai forgalmazására fókuszáló divíziója, a Sony Pictures Classics korábban olyan európai filmsikereket jutatott el széles közönséghez az Egyesült Államokban, mint a Mr. Turner (Mike Leigh), a Leviatán (Andrey Zvyagintsev), a Szerelem, A fehér szalag (Michael Haneke), A nagy füzet (Szász János), az Egy jobb világ (Susanne Bier), a Mindent anyámról és a Beszélj hozzá (Pedro Almodóvar). A Saul fia című film június 11-től látható a magyarországi mozikban.
Van egy gyümölcs, amelynek illata-íze nagyon jellemzi az erdélyi őszt: a rézüstben rotyogó lekvár, a pálinkafőző kályha füstje, a fáról frissen leszedett, kékesfényű termés íze.
Kossuth Rádió – újra mindenkié. Ez a szlogenje az augusztus 24-én teljes műsorstruktúrával visszatérő, megújult Kossuth Rádiónak – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. Sajtó és Marketing Iroda vasárnap az MTI-vel.
Felhagyott az agglegényélettel az RMDSZ alsóházi frakcióvezetője, megnősült Csoma Botond parlamenti képviselő. A kolozsvári politikus Deák-Sala Rebekát, Kós Károly dédunokáját vette el feleségül.
Egy hosszú éveken át tartó toxikus vagy bántalmazó kapcsolat lezárása akár „sikertörténet” is lehet, ezért Mészáros Andrea pszichoterapeuta szerint a növekvő válási számokat sem érdemes önmagukban értelmezni. Házasságról, válási okokról beszélgettünk.
Erdély a hátborzongató kastélyokon túl: családi kaland Románia hegyeiben – Felejtsd el a vámpírmeséket – a Keleti-Kárpátok drámai csúcsokat, barangoló medvéket és mély magányt kínálnak – ezzel a címmel, alcímmel közölt riportot a The Guardian.
A szürke maradt a legnépszerűbb autószín Romániában 2025-ben – erre a következtetésre jutott a Román Gépjármű-nyilvántartó Hivatal (RAR), miután összesítette a forgalmi engedélyekhez kapcsolódó adatokat mind az új, mind a használt autók esetében.
Öt ország 14 együttese mutatta meg Kolozsváron: a tánchoz nem kell közös nyelv. Egymás lépéseit tanulták, barátságokat kötöttek, és már a következő találkozást tervezik.
A Krónikának nyilatkozó Popa Armand informatikus, robotikatanár és amatőr csillagász szerint, ha van a természettudományok között olyan terület, amely gyereket és felnőttet egyaránt lenyűgöz, akkor az a csillagászat.
Augusztus közepén járunk, túl vagyunk Lőrinc napján, amely a magyar néphagyományban a görögdinnye-fogyasztás hallgatólagos lezárását jelentette.
Antal Emőke lett a Miss Balaton királynője. A szatmárnémeti lány a koronát elődjétől, a 2024-ben győztes Bábel Virágtól vehette át.
szóljon hozzá!