
Kerülik a nyilvánosságot a hazai magánnyomozók, így szinte „láthatatlanok”, ők viszont bárkit megfigyelhetnek, ha erre megbízatást kapnak.
2016. február 23., 09:332016. február 23., 09:33
2016. február 23., 12:592016. február 23., 12:59
Romániában 680, magándetektíveket foglalkoztató ügynökség működik, szolgáltatásaikat több ezren veszik igénybe – írta a Ştiri.tvr.ro.
A magánnyomozók honlapjukon részletesen ismertetik szolgáltatásaikat, és majdhogynem büszkén vallják be, a múltban különböző hírszerző szolgálatok tisztjeiként vagy védelmi egységeknél dolgoztak. Egyébként a működésüket szabályozó törvényben ez feltételként szerepel. Romániában több, magánnyomozókat képező intézmény működik, ahol az egyetemi végzettséggel rendelkező jelentkezők három vagy hat hónapig tartó tanfolyamot végezhetnek el, aztán a rendőrségen tesznek vizsgát, sikeres megmérettetés esetén pedig oklevelet kapnak.
A magándetektívek leggyakrabban házasságban előforduló problémák miatt kapnak megbízatást: hűtlenség gyanúja esetén, valamint esküvő előtt és után kell megfigyelés alatt tartaniuk a házasfeleket. Szintén gyakran veszik igénybe szolgáltatásaikat vállalkozások, amelyek elsősorban az adatbiztonság felől szeretnének megbizonyosodni, ugyanakkor a cégen belüli kommunikációt is felügyeltetik.
Bármi is azonban a megbízatásuk, megfelelő technikai felszereléssel kell rendelkezniük, egy teljes felszerelés több tízezer euróba kerül. Ily módon a hazai magándetektív valószínűleg semmiben sem különbözik egy amerikai filmben látottól, az viszont előfordulhat, hogy az általa feltérképezendő szituáció balkáni jellemzőkkel bír. A magánnyomozói tevékenység irányulhat eltűnt személy felkutatására, illegális gazdasági cselekmények leleplezésére is.
A megbízás, annak tárgya természetesen titkos, de hogy általában milyen lehetőségei vannak egy magánnyomozónak, az nem. A megbízók sok esetben a filmekben látott módszereket, eszközöket társítják a gyakorlati lehetőségekkel, így nem ritkán irreális, olykor a törvény adta lehetőségeken túlmutató igényekkel lépnek fel.
A megfigyelés alapja nagyon egyszerű: a magánnyomozó pontosan dokumentálja, hogy a megfigyelt személy hová ment és kivel találkozott. De egy megfigyelés valójában ennél bonyolultabb dolog. Az információk és bizonyítékok összegyűjtésén túl a magánnyomozónak tudnia kell azt is, hogy miként kell azokat elemezni, és hogyan kell az eredményeket tapintatosan közölni a megbízóval.
„Mikor jó egy magánnyomozó? Akkor, ha átlagos kinézetű, nem feltűnő a viselkedése, észrevétlen tud maradni, nem ismert az arca, nem hivalkodó, még a közvetlen környezete sem tudja, hogy kinek, mikor, hol és min dolgozik, milyen módszereket, eszközöket, erőket vesz igénybe. Ezek alapvető szabályok, amelyeket lehetne tovább ragozni” – olvasható például egy magyarországi magándetektív bemutatkozószövegében.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!