
A Csíki-medence szülötte is lehet világsztár, de nem kell feltétlenül elhagyni a Székelyföldet azért, hogy valaki boldoguljon – ez a kettős üzenete a Barabási Albert-László, a hálózatelmélet megteremtője és Kolumbán Gábor egykori politikus, ma bivalytenyésztő párhuzamos portréját bemutató Két székely című filmnek.
2015. június 21., 19:182015. június 21., 19:18
Lukács Csaba újságíró, a film rendezője a hétvégén a kolozsvári közönséggel találkozott. A filmvetítéssel egybekötött rendezvénynek a Sapienta EMTE Tordai úti épülete adott otthont.
A kettős portréfilm – ahogy azt Marossy Géza, a film operatőre nevezte – párhuzamosan mutatja be a Bostonban, a tudomány fellegvárában élő Barabási Albert-Lászlót és az Énlakán gazdálkodó Kolumbán Gábort. A kontraszt a két világ között meglehetősen éles, és a humor forrása is egyben az alkotásban.
Az alaphangot már a kezdő képsorok megadják. Barabási Bostonban épp 12 dolláros kávéját – a kávé árát Lukács Csaba árulta el a vetítés után – fogyasztja, ezzel párhuzamosan érkezik Kolumbán Gábor az énlakai Dancs ABC kávéautomatájához.
A csavar természetesen a film végén van, amikor Barabási meglátogatja Énlakán Kolumbánt, és ekkor derül ki, hogy a két férfi már régóta ismeri egymást, sőt az is, hogy az időközben világhírűvé vált fizikus Kolumbánt tartja mentorának, aki egykoron a romániai káoszelmélet úttörője volt.
A vetítést követő beszélgetésen Lukács Csaba elmondta: tulajdonképpen ezért az egy poénért megérte leforgatni a teljes filmet. Marossy Géza pedig elárulta: az énlaki forgatás előtt 15 napot töltött a festői székelyföldi kis faluban, ugyanis „be kellett épülnie\" a település életébe. Ezért sokat járt az énlaki kocsmába, hogy az emberek megszokják a kamerás ember látványát.
Lukács Csaba hozzáfűzte: míg Kolumbán Gábor azonnal kötélnek állt, addig Barabási Albert-Lászlónak rengeteg elektronikus levelet kellett küldenie, amíg ráállt a dologra. Végül azzal győzte meg a tudóst, hogy elintézi, hogy meglátogathassa Kolumbánt. A magyar kormánytól a film kiadójának számító Székely Szeretetszolgálat Alapítvány hatmillió forintot kapott a projektre.
Az estre ugyanakkor meglepetéssel is készültek a szervezők, ugyanis a Sapientia kis előadótermében jelen volt Tóásó Előd is, aki nemrég szabadult ki a bolíviai börtönből. Véletlenek nincsenek: az is kiderült, hogy Lukács Csaba következő portréfilmjének épp Tóásó lesz a főszereplője.
Ha van zöldségpáros, amely nélkül elképzelhetetlen a Kárpát-medence őszi konyhája, az a káposzta és a sárgarépa, amelyet Erdélyben murokként ismerünk. Olcsók, hónapokig eltarthatók, és együtt sokkal többet „tudnak”, mint külön-külön.
Oktatói munkájában a fizikai technikák mellett a tudatosság, önbizalom, erőnlét és stressztűrő képesség fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet Szabó Enikő, aki az Egyesült Államokból hazatérve a kincses városban kezdett el Krav Maga-edzéseket tartani.
Továbbra is rendkívül veszélyeztetett a világon kizárólag a Fogarasi-havasokban, a Vâlsan folyóban élő kölöntesügér állománya. A természetvédelmi törekvések újabb fejleményeiről Nagy András Attila biológus számolt be a Krónikának.
Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta – közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolg&aacu
Büszkék lehetünk rájuk, hiszen találmányaikkal és felfedezéseikkel alapjaiban formálták át a világot. De vajon mennyire ismerjük a legnagyobb magyar elméket? A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Krónika izgalmas játékkal várja olvasóit!
A romániai netezők 65 százaléka találkozott az elmúlt évben valamilyen online csalással, megtévesztő tartalommal, és mindössze 52 százalékuk érzi úgy, hogy megfelelően tájékozott az internetes platformok használatának kockázatairól egy felmérés szerint.
Nemcsak a testet és az elmét mozgatja meg, hanem a magányt is oldja, és új életkedvet adhat az időseknek a szenior örömtánc. Ezt bizonyítja a zilahi Magdi Senior Dance Group története is, amelyről Bakó Magdi ötletgazda beszélt a Krónikának.
Ha a sütőtök az ősz klasszikusa, akkor az édesburgonya a merész újonc: krémes, természetesen édes, és szinte bármilyen süteményt képes gazdagítani,
Nem riasztották el az árak a halloweenkor Törcsváron mulatni vágyókat: a kastélyban és a hozzá tartozó parkban rendezett partikra minden jegy elkelt. A „hátborzongató” mulatozásért a választott csomagtól függően 800–3000 lejt is elkértek.
Elérhető Hargita megye online gasztrotérképe, amely tanúsítvánnyal rendelkező vendéglátóipari egységeket, látogatható gazdaságokat, tematikus útvonalakat és kulináris eseményeket foglal magában.
szóljon hozzá!